Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A közeli lejáratú, illetve csomagolási hibás termékek összegyűjtésével és nélkülözőkhöz történő eljuttatásával foglalkozó Magyar Élelmiszerbank Egyesület június 21-től, szerdától együttműködik az arlói jezsuita misszióval.

Az élelmiszerbank közleményéből kiderül, hogy a magyarországi jezsuita rendtartomány az élelmiszerbank 550. karitatív partnere élelmiszermentő hálózatukban.    

Közös céljuk, hogy havi háromszáz élelmiszercsomaggal segítsék a rászorulókat Arlón, az ország egyik legszegényebb településén. 

Az első adománycsomagok előkészítésében a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának tartományfőnöke, András Attila és a térség országgyűlési képviselője, Riz Gábor (Fidesz) is részt vett Budapesten, az élelmiszerbank XVII. kerületi raktárában.

András Attila elmondta, a rászorulók felzárkóztatásához összefogásra van szükség, ezt ezentúl az élelmiszerbank adományai is segítik, amelyekkel minden hónap második felében számolhatnak a rászoruló családok.

"Láthatóan egyre több élelmiszergyártó és -kereskedő cég ajánlja jótékony célra a feleslegessé vált készleteit, ami a nélkülözés felszámolásában és az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelemben is fontos előrelépés.”
/Riz Gábor/

Egyházi kötődésű karitatív csoportok, helyi civil kezdeményezések és kisebb önkormányzatok egyaránt részt vesznek az élelmiszermentő hálózatban, összefogva nagyon sok nehéz sorsú embernek tudnak segíteni – mondta Cseh Balázs, az élelmiszerbank elnöke.

Az arlói jezsuita misszió három éve indított felzárkóztató programot az Ózdtól három kilométerre fekvő Arlón.
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület évente kilencmillió kilogramm élelmiszert gyűjt áruházakból, hogy segíthessen rászorulóknak. 2005-ös megalakulásuk óta 70 milliárd forint értékű árut mentettek meg és adományoztak nélkülöző embereknek, családoknak. Napjainkban már évente 250 ezer embert támogatnak.