Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Öldöklő harc folyik a munkaerőért

Az egyik legnagyobb hazai munkaerőkölcsönző és toborzó vállalat tapasztalatai szerint a hazai vállalkozások munkaerőigénye változatlanul jelentős, ezért az utóbbi időszakban egyre inkább előtérbe került a távoli országból érkező vendégmunkások foglalkoztatása.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint országosan 3,9-ról 4 százalékra emelkedett a munkanélküliség februárban, ugyanakkor számos vármegyében továbbra is csökken a ráta, mi több, nincs elegendő elérhető munkaerő. Egyes régiókban még lehet tartalék az emberi erőforrásokban, de összességében továbbra is nagyon feszített a magyar álláspiac – közölte a WHC Csoport. 

A trend változatlanul az, hogy egyre több külföldi beruházás érkezik, amelyek folyamatosan új munkaerőt igényelnek, amivel az ország emberi erőforrás kapacitása már nem tud lépést tartani. Főként az ipari cégek küzdenek továbbra is munkaerőhiánnyal: több szakmában nincs megfelelő számú és képzettségű fizikai munkavállaló hazánkban.

Könnyítettek a feltételeken

A közlemény kitért arra is, hogy tavaly augusztus óta immár tizenhét nem EU-tagországból érkezhetnek könnyített feltételekkel, kölcsönzött formában munkavállalók a hiányszakmákba Magyarországra. Csehországban mintegy 700 ezer, Ausztriában csaknem 1 millió, a hazánknál négyszer nagyobb Lengyelországban pedig mintegy 1,5-2 millió, többségében ukrán vendégmunkás dolgozik. A könnyített feltételeknek köszönhetően viszont megnyílt a lehetőség arra, hogy meghatározott időre – jellemzően két évre – szigorú kiválasztáson átesett dolgozók érkezhessenek távolabbi országokból is.

Ezzel a rendelkezéssel hazánk a régió országaihoz képest versenyelőnyhöz jutott, hiszen a jelenlegi nehéz, munkaerőpiaci szempontból túlfeszített időszakban is képes a már megvalósult és a jövőben érkező beruházások számára megfelelő munkaerőt biztosítani, hívja fel a figyelmet a WHC Csoport. 

A jó fizetés nem minden

A munkaerőkölcsönző és -toborzó vállat emlékeztetett arra, hogy a magyarországi vállalkozások átlagosan 10-15-20 százalékkal emelték a béreket az elmúlt években. A cégek tehát így is próbálnak munkaerőt toborozni, ami miatt bérverseny alakulhat ki. A WHC Csoport közleményében kiemelte, hogy a fizetés csak egy kis szeletét képezi a munkaerő bevonzására és megtartására vonatkozó törekvéseknek. Ebben ugyanis számos további tényező is szerepet játszik, mint például a vállalati kultúra, a béren kívüli juttatások, vagy a munkakörnyezet.

Illusztráció: pixabay.com