Kezdőlap KORONAVÍRUS

Orbán Viktor: A tömeges után jön a készenléti oltás

Összefoglaltuk a legfontosabb információkat a ma reggeli miniszterelnöki interjúból. 

A kormányfő ismertette az oltásoknak köszönhetőne csökkentek a járványügyi számok idehaza. Orbán Viktor ismertette az elmúlt 24 óra adatait, eszerint 269 az új fertőzöttek száma és 26-an hunbytak el a vírus következtében. Jelenleg 64 000 az aktív fertőzöttek száma. 

Orbán Viktor közölte Magyarország Európában az egyetlen olyan ország, ahol több oltás van jelenleg, mint ahányan be oltatják magukat.  Az év végéig tovább fog nőni az itthoni vakcinák száma, mintegy 17 millió adag vakcinánk lesz eddig. Jelenleg az első oltásokat illetően 54% az átoltottság, a második oltást pedig a lakosság 38%- a kapta meg. 

A tömeges oltás után a követekező napokban a készenléti oltásra állnak át idehaza, ez azt jelenti, hogy csak bizonyos helyeken lesz lehetőség felvenni az oltást. A kormányfő arra kérte a közel 2,5 millió embert, aki még nem élt az oltással, az még most a napokban regisztráljon. 

A kormányfő szólt azzal kapcsolatban is, hogy mikor lehet majd a 16 év alattiakat is oltani. Elmondta, ezzel kapcsolatban várhatóan döntés majd a nyár vége fele lehet, addig a 12-15 évesek körében oltási kampányt nem indítanak. 

Az interjúban szó esett a magyar védettségi igazolványról is. A kormány folytatja a tárgyalásokat a különböző országokkal a beutazásokkal kapcsolatban. Orbán Viktor elmondta, az uniós oltási igazolvány július 1-től lép életbe, de nem tudni,  hogy működni fog-e, éppen ezért a magyar kártya fenntartása továbbra is fontos. A magyar elektronikus digitális kártyán lévő adatok szinkronban lesznek más uniós országok kártyáival – tette hozzá. 

A kormányfő kiemelte sokkal előrébb tartunk, mint az Európai országok, sok helyen még kijárási tilalom van, míg itthon már a legtöbb korlátozást feloldották. 

Az interjúban szó esett arról is, hogy a mai napin döntés lesz arról, hogyan állhat helyre az önkormámyzatok korábbi működési rendje.

A kormányfő elmondta mostantól egyéni felelősség van, eddig a kormány feladata volt, hogy jól sikerüljön az oltási kampány, mostantól viszont egyéni felelősége lesz annak, aki nem oltatja be magát. 

A Nemzeti Összetartozás Napja kapcsán a miniszterelnök elmondta akiket elszakítottak tőlünk, azok lélekben velünk maradtak. A nemzeti összetartozás gondolata erősebb, mint a korábbi évtizedekben.