Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Gazdaság

Részvételi költségvetés: Egy hónappal tovább nyújthatók be ötletek

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A 2023-as részvételi költségvetés ötletbenyújtó fázisát szeptember 30-ig meghosszabbítja Miskolc MJV Önkormányzata.

Az idei részvételi költségvetés ötletbenyújtó fázisa június 1-jén indult el, az állampolgárok azóta a tervezzukmiskolcot.hu oldalon keresztül közel 60 ötletet regisztráltak. Eredetileg augusztus 31-ig várta az elképzeléseket a lebonyolító Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és civil partnere, a Dialóg Egyesület. Az állampolgári visszajelzésekből azonban kitűnt, hogy sokaknak a nyári időszakban nem volt lehetősége benyújtani ötletét – ezért a lebonyolítók úgy döntöttek, egy hónappal meghosszabbítják ezt az időszakot – olvasható az önkormányzat közleményében.

Ez azt jelenti, hogy némileg módosul az idei részvételi költségvetés ütemezése. Ötleteket benyújtani szeptember 30-ig lehetséges, akárcsak jelentkezni a Részvételi Tanácsba, amelynek tagjai meghatározzák, hogy melyik az a végső 45 ötlet, amelyre a miskolciak szavazhatnak majd.
A Részvételi Tanács tagjai november 1-ig végeznek a munkájukkal, amikor is elindul a szavazási fázis, ami egészen december 31-ig tart. Ezt követően, januárban hirdetik ki a lebonyolítók, hogy mely ötletek megvalósítását támogatta szavazatával a legtöbb miskolci lakos.

Ötletet benyújtani a https://tervezzukmiskolcot.hu/reszveteli-koltsegvetes oldal „Ötletet nyújtok be” fülén keresztül lehetséges, ahol további információkat is találhatnak az érdeklődők a részvételi költségvetés folyamatáról.