Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A mai cikk szintén egy világsztár emberi oldalát emeli ki. A sztárság és a csillogás mellett az örökös aggódás és a félelem a hírességeket sem kíméli. Erről mesélt az Interview magazinban a barbadosi énekesnő, Rihanna (1988) is.

 

Imázsa az évek alatt sokat változott, hol a laza, nemtörődöm stílust képviselte zenéjében és megjelenésében egyaránt, hol pedig a szexi istennőt. Karrierje során eddig 8 albuma jelent meg és olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint az Umbrella, a Don't Stop The Music, az Only Girl, a Where Have You Been vagy a Diamonds. Karrierje során eddig 14 dallal vezette a Billboard Hot 100 slágerlistát, jelenleg ő az egyetlen előadó a zenetörténelemben, akinek ilyen fiatalon sikerült ezt elérnie.

 

A MUSICDAILY oldalán olvashatunk arról, hogy életében milyen változást hozott az anyaság. A megosztott fotón – melyen eltúlozva, de elkenődött sminkkel, kócos parókában, ápolatlanul látható – is azt sugallja a rajongók felé, hogy hogyan éli meg az anyaságot. Élete 180 fokos fordulatot vett, már nem az az elsődleges számára sem, hogy mindig a legjobb, legszexibb formáját mutassa, hisz, mint minden édesanya -jó esetben- nem saját magát helyezi előtérbe, hanem a gyermekeit. Ám az ő életében is megvannak azok a dolgok, ami miatt aggódik, ami bizonytalanná teszi bizonyos helyzetekben. Ez az érzés csak felerősödött benne, mióta édesanya lett (két kisfia van).

 

"Igazából eléggé parázós vagyok és folyamatosan aggódom a gyermekeim egészsége miatt. Mielőtt szülő leszel, senki nem figyelmeztet arra, hogy onnantól kezdve életed minden pillanatát aggódással fogod tölteni." – nyilatkozta Rihanna.

 

A sztár életében nem a médiafigyelem, a hírnév vagy az elvárások jelentik a stressz eredetét. Annak ellenére, hogy korábban a volt párja (Chris Brown) bántalmazta is, érdekes módon nem is az agressziót említette még félelmei forrásaként, hanem a cserbenhagyást. Elmondása szerint a csalódottság egy olyan érzelem, amit nem kezel túl jól. A cikkből arra is fény derül, hogy meglepő módon az édesanyja az a személy, akitől a legjobban tart. Természetesen nem azért, mintha félnie kellene tőle, hisz ideális anya-lánya kapcsolat van közöttük. Mint az anyák többsége, ő is elfogadja lányát olyannak, amilyen, Rihanna mégis mindig kontrollálja magát előtte. Bár kiemelte, hogy szerinte az édesanyja a világ legcsodálatosabb nője, akit maximálisan tisztel és ez az érzés az anyasággal csak felerősödött benne. Félelmeit nem rejti el a nyilvánosság elől, ő is azt vallja, hogyha saját példájával akár csak egy embert is támogat abban, hogy problémáival nincs egyedül, akkor már megérte.

 

S bár tény, hogy a rajongók 8 éve várják az új album megjelenését,  vitathatlanul még mindig ő napjaink egyik legsikeresebb és legnépszerűbb zenei előadója. Az Oscar-jelölés mellett többszörös American és Billboard Music Awards, Grammy-díj, illetve Guinnes World Record és NAACP (polgárjogi szervezet) elnöki díj tulajdonosa is.