Ez a film kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat szombat este Balatonfüreden, a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztivál gáláján, ahol több kategóriában adtak át elismeréseket. A Huszárik Zoltán-díjat Bertha Lívia rendező vehette át. 

Egyre nézettebbek a magyar alkotások

A Hogyan tudnék élni nélküled? nézettsége a határon túliakkal egyesítve az egymillióhoz közelít.  A Hunyadi sorozatot   – televízióban és streaming felületeken szintén csaknem egymillióan látták – követően Európa szerte hódít, bemutatták a szomszédos országok mellett Németországban, Ausztriában, Olaszországban, sőt a törökök is érdeklődnek a produkcióért – mondta.

A dokumentumfilmek közt A nemzet aranyai is nézőcsúcsot hozott, a Véletlenül írtam egy könyvet pedig a családi- és ifjúsági filmeket tette újra népszerűvé.

200 film közül választották ki a 22 kategória nomináltjait, ami azt mutatja, milyen sokoldalú alkotókkal büszkélkedhet a magyar filmgyártás.

Az öt fős zsűri élén Für Anikó állt.

A játékfilm kategóriában a Hogyan tudnék élni nélküled?, a tévéfilmek közül az Ők tudják, mi a szerelem, a tévésorozatoknál pedig a S.E.R.E.G. lett a legjobb.

A legjobb rövid dokumentumfilm a Változó vadon – Az én északom című alkotás, a legjobb egész estés dokumentumfilm pedig a KIX lett. A legjobb animációért járó díjat megosztva a Cipők és paták, valamint a Kutyafül kapták, míg a legjobb kisjátékfilm a Kecskeének lett.

A legjobb producernek Kirády Attilát (Hogyan tudnék élni nélküled?), a legjobb rendezőnek Lakos Nórát (Véletlenül írtam egy könyvet), a legjobb operatőrnek Dévényi Zoltánt (Lepattanó, Ványa bácsi – Buborékkeringő), a legjobb forgatókönyvírónak Nagy Anikó Máriát és Lukácsy Györgyöt (1968 – Egy szerelem rekonstrukciója) választották.

A legjobb maszkért járó díjjal Kriskó Ancsa és Tóth Mónika (Most vagy soha!), a legjobb jelmezért járó díjjal pedig Hakkel Borbála (Az utolsó lélek az ördögé) munkáját díjazták, a legjobb hangmérnök Tőzsér Attila (Hogyan tudnék élni nélküled?), a legjobb zeneszerző Hrutka Róbert (Futni mentem), a legjobb vágó Kovács Zoltán (Ma este gyilkolunk, Hogyan tudnék élni nélküled?), a legjobb díszlettervező Pető Beatrix (Most vagy soha!) lett.

A férfi főszereplők közül Blaskó Pétert (Ők tudják, mi a szerelem), a női főszereplők közül Molnár Piroskát (Csendes éj), a női mellékszereplők közül Tankó Erikát (Egy százalék indián), a férfi mellékszereplők közül Horváth Lajos Ottót (Most vagy Soha!) díjazták.

Közönségdíjas lett a Királytalálkozó

A diákzsűri díját a Véletlenül írtam egy könyvet című produkció kapta, a Magyar Filmakadémia különdíját a legjobb elsőfilmes rendezőnek Cibulya Nikol vehette át a Holnap meghalok című alkotásért.

(forrás: MTI/fotó: MTI,Vasvári Tamás)