A Balatonon mindig nyáron a legnépszerűbb, ám a téli idő sem rettentő el a turistákat a kirándulástól. A térség turisztikai szakértői úgy vélik, hogy még jobban fel lehetne lendíteni a decemberi forgalmat.

Úgy vélik, a balatoni települések összefogásával a finn modellhez hasonló Mikulás-projekttel lehetne több embert vonzani a térségbe az adventi időszakban.

Még télen is vonzó környék 

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke szerint számos olyan programot tartanak karácsony előtt is, amely bizonyítja, hogy a Balaton nem zár be a nyári időszak után és a téli időszakban is vonzó lehet a tó térsége a magyar családok számára. 

Lapföldnek sikerült 

Az adventi időszakot összefogással a települések programgazdái is ki tudnák használni. Ehhez szükséges lenne, hogy a turisztikai és marketing szakemberek a finn utazási szakértők példáját kövessék, hiszen a belefektetett energia és a sikeres kampány miatt karácsony előtt Lapföldet évente több mint fél millió turista választja, kiemelten a Mikulás lakhelyének köszönhetően.