Kezdőlap KÉK HÍREK

Tinik rabolták ki egy társukat Kazincbarcikán

Egy rolleren és némi készpénzen ment a csetepaté.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást négy 13 éves helyi fiúval szemben.

A rendőrség közleménye szerint a gyanúsítottak augusztus 9-én a délutáni órákban a Kazincbarcika, Egressy Béni úton sétáltak, maikor találkoztak egy 14 éves ismerősükkel, aki mellé le volt támasztva a rollerje, amelyet az egyik fiú magához vett és eltolt, míg társa a sértett táskájából kilógó pénztárcából vett ki 3000 forintot.

A fiatal sértett visszakövetelte az értékeit, de ekkor a gyanúsítottak bántalmazták, majd zsákmányukkal elmenekültek. A kirabolt fiú értesítette a rendőröket, akik néhány percen belül a helyszínre értek, majd rövid időn belül felkutatták az elkövetőket, akiket a rendőrkapitányságra előállítottak.

Időközben kiderült, hogy a bűncselekmény elkövetése után a gyanúsítottak megkérték egy ismerősüket, hogy vigye el sértett édesapjának a rollert, ami meg is történt, de az elvett pénzt az egyik boltban azonnal el is költötték.

(Nyitóképünk illusztráció)