Szeptember 15-18. között a Somorjai Nemzetközi Díjugrató versenyen indultak a a piros-fehérek lovasai. 

Kiváló szereplésükkel négy aranyérmet szereztek, de összesen tíz éremmel gyarapították az egyesületet. Ráadásul Szuhai Péter negyedik lett a verseny csúcspontjának számító világkupában.

A csütörtöki nyitónapon a CSIYH1* kategóriában, azon belül is az öt éves lovak versenyében kettős diósgyőri dobogó született, hiszen Ifj. Szuhai Gyula az első helyig lovagolt Cornet Blue Sz nyergében, míg Szuhai Rodrigo harmadik lett. Mindketten hibátlan pályát lovagoltak. Kiváló eredménysoruk a nagykör 130 cm-es számában is folytatódott, ahol gyermek Európa-bajnokunk a második, míg testvére a negyedik lett. Szintén közel volt a dobogóhoz csütörtökön Szuhai Péter is My Cool Passionnel, aki a három csillagos, 140 cm-es Silver Tour selejtezőjében lett negyedik hibátlan lovaglással.

Pénteken tovább folytatódott a diósgyőri éremhalmozás hiszen előbb Szuhai Rodrigo lett harmadik a középkörben, majd Ifj. Szuhai Gyula ismét győzött az öt éves lovaknál, ezúttal a két fázisos versenyszámban. Szuhai Péter a Gold Touron az előkelő ötödik helyet zsebelte be, míg a piros-fehérek közül a második napon Kisgergely Kata is bemutatkozott, aki a Young Rider Touron lett hatodik 135 cm-en.

A másnapi nagykörben ismét a magyar himnusz szólt, ezúttal Szuhai Rodrigonak, aki Cornet nyergében előzte meg bátyját, így bebiztosítva a kettős diósgyőri győzelmet a 130 cm-es, hiba-idős számban. Ezen a napon Szuhai Péter nyolcadik lett a Bronze Tour aktuális számában, míg Kisgergely Kata az ötödik helyet szerezte meg a fiatal lovasoknál.

A zárónapon következett a háromcsillagos somorjai díjugrató verseny csúcspontja, a füves pályás világkupa. A magyar lovasok közül a legjobb eredményt Szuhai Péter érte el, aki Casino Royal Z nyergében az alappályán hibátlanul lovagolt, az összevetés erős mezőnyében pedig a negyedik helyen végzett. Ifj. Szuhai Gyula vasárnap kétszer is a dobogó tetején ünnepelhetett, először az egy csillagos Grand Prix döntőben, majd újra az öt éves lovak versenyében. Előbbi számban Szuhai Rodrigo tette teljessé az újabb kettős piros-fehér sikert, míg Kisgergely Kata a CSIY-A Nagydíján állhatott dobogóra.


Šamorín – Danube Champions Tour III

Csütörtök

CSI3* – Silver Tour – Faults & Time – 1.40m

Szuhai Péter 4. hely

CSI3* – Gold Tour – Faults & Time – 1.45m – GP Qualif.

Szuhai Gyula 8. hely

Szuhai Péter 16. hely

CSIYH1* – 5 yo – Faults & Time – 1.15m

Ifj. Szuhai Gyula 1. hely

Szuhai Rodrigo 3. hely

CSI1* – Big Tour – Faults & Time – 1.30m – GP Qualif.

Ifj. Szuhai Gyula 2. hely

Szuhai Rodrigo 4. hely

Péntek

CSI3* – Gold Tour – Jump-Off – 1.50m – FEI LR – GP Qualif.

Szuhai Péter 5. hely

CSI1* – Middle Tour – Special Two-Phase – 1.25m

Szuhai Rodrigo 3. hely

CSIYH1* – 5 yo – Special Two-Phase – 1.15m

Ifj. Szuhai Gyula 1. hely

Szuhai Rodrigo 12. hely

CSI3* – Silver Tour – Special Two-phase – 1.40m

Szuhai Péter 12. hely

CSIJ-A – Junior Tour – Faults & Time – 1.30m

Kisgergely Kata 9. hely

CSIY-A – Young Riders Tour – Faults & Time – 1.35m

Kisgergely Kata 6. hely

Szombat

CSI1* – Big Tour – Faults & Time – 1.30m – GP Qualif. 

Szuhai Rodrigo 1. hely

Ifj. Szuhai Gyula 2. hely

CSI3* – Bronze Tour Final – Jump Off – 1.35m

Szuhai Péter 8. hely

CSIJ-A – Junior Tour – Special Two-phase – 1.35m

Kisgergely Kata 8. hely

CSIY-A – Young Riders Tour – Special Two-Phase – 1.40m

Kisgergely Kata 5. hely

Vasárnap

CSI3* – Grand Prix – Jump Off – 1.50m – FEI LR  – Central European League FEI World Cup

Szuhai Péter 4. hely

CSI1* – Grand Prix – Jump Off – 1.35m 

Ifj. Szuhai Gyula 1. hely

CSIYH1* – 5 yo Final – Special Two-Phase – 1.20m

Ifj. Szuhai Gyula 1. hely

Szuhai Rodrigo 2. hely

CSIY-A – Grand Prix – Jump Off – 1.40m 

Kisgergely Kata 3. hely