Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Közélet

Újabb fák bukkantak fel a Népkertben

Miskolc központi parkja kapott pár plusz fát.

A belváros legnagyobb közparkját színesíti mostantól az új fasor, melyet a Miskolc Holding Zrt. és tagvállalatai kezdeményezésére és anyagi hozzájárulásával ültettek ki a cégcsoporthoz tartozó Városgazda munkatársai.

Tudtátok?

Városunk harmadik legnagyobb parkjának létrehozásról és a kertészeti terv kialakításáról 1877-ben döntött Miskolc közgyűlése. Az ötletet a Kálvária-domb adta, ugyanis az hamar közkedvelt kirándulóhellyé vált, így felvetődött a terület meghosszabbítása keleti irányban, egy kiterjedt közpark létrehozása a Csabai kapu túloldalán. Ez Lévay József javaslata volt, Losonczi Farkas Károly és Soltész Nagy Kálmán pedig támogatta az ötletet.

Azóta is sokunk kedvence, romantikus elhelyezkedésű útjaival és gyönyörű növényekkel díszített szigeteivel. A Vadgesztenye, a Bükk, a különböző tölgyek és juharfák mellett november 8-án még 15 darab hárs csemete kapott helyet.

A környezetünk védelméről nem elég beszélni, azért cselekedni is kell. Ennek szellemében működnek a Miskolc Holding Zrt. tagvállalatai is, ahol igyekeznek a zöld gondolatokat gyakorlattá tenni. Ennek egyik példája a fasor ültetése a Népkerti csobogó melletti sétányon

– nyilatkozta Dukai Zoltán vezérigazgató, a Miskolc Holding 15 éves alapításának évfordulója kapcsán.