Kezdőlap KIEMELT

Újra kinyitja kapuit a Barlangfürdő

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 

A mai napon a Miskolc Holding Zrt. igazgatósága jóváhagyta a Barlangfürdő működtetésével kapcsolatos előterjesztést.

Miskolc legismertebb turisztikai attrakciója tehát január 26-tól, az éves karbantartást követően ismét nyitva áll a vendégek előtt. Az önkormányzat szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből kiderül, hogy Veres Pál polgármester az Igazgatóság tagjaival abban egyezett meg, hogy évközben több alkalommal is áttekintik közösen a Barlangfürdő gazdasági helyzetét, és olyan energetikai fejlesztésekről is tárgyaltak, amelyek megvalósításával hosszú távon biztosítható a város meghatározó turisztikai attrakciójának gazdaságos működtetése.  

Veres Pál polgármester a jó hírt hivatalos Facebook-oldalán is megosztotta.

A polgármester arra kérte az ülésen résztvevő Miskolci Fürdők Kft. vezetőjét, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a Barlangfürdő – a nehéz gazdasági helyzet ellenére is – megfelelő szolgáltatási színvonalon működhessen, fogadhassa a vendégeket.

Az ülésen Veres Pál megköszönte azoknak a helyi vállalkozásoknak a segítségét, akik tényleges támogatást nyújtottak, ezzel is segítve, hogy az önkormányzat anyagi forrásával együtt, tavaly az utolsó negyedévben is működhetett a Barlangfürdő.

A városvezető a Barlangfürdő újranyitása kapcsán azt is hangsúlyozta, tavasz végére befejeződhet a miskolctapolcai őspark városi nagyprojekt, ami még szebbé teszi majd a Barlangfürdő környezetét is, és még több turistát vonzhat Miskolcra, Miskolctapolcára.

(Fotó: Miskolctapolca Barlangfürdő és Aquaterápia Facebook-oldal)