Nem bírtak egymással a csapatok.

A válogatott szünetben nem rendeznek bajnoki mérkőzéseket az első és másodosztályban a hétvégén. A diósgyőri szurkolók így sem maradtak meccs nélkül, hiszen kedvenceik a Szolnokot fogadták felkészülési mérkőzésen pénteken kora délután. A vendégek rögtön a meccs elején vezetést szereztek büntetőből, amit a piros-fehérek az első félidő vége előtt egyenlítettek. A második játékrészben is nagy küzdelem folyt a pályán, de újabb találat már nem esett.
A végeredmény: Diósgyőri VTK – Szolnoki MÁV FC 1-1 (1-1)
(Fotó: dvtk.eu)