Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Dr. Kiss Attila vezérőrnagy utódja Czinege László dandártábornok, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi vezetője.

Czinege László június 30-án, csütörtökön ünnepélyes állománygyűlésen vehette át  a megbízólevelét dr. Balogh János országos főkapitánytól. Az új Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei rendőrfőkapitány július 1-jén lép hivatalba.

Dr. Kiss Attila a jövőben a Belügyminisztériumban lát el szolgálati feladatokat, és lényegében a rendőrséget szolgálja majd új pozíciójában is – mondta korábban a megyei közgyűlésen felszólaló dr. Balogh János országos főkapitány.

(Fotó: police.hu)