Budapest, 2011. június 27. Ránki Dezsõ kétszeres Kossuth-díjas zongoramûvész és felesége, Klukon Edit. A felvétel a zongoramûvész házaspár jótékonysági koncertje elõtt készült, amelyet a Magyar Hospice Alapítvány javára adtak a Balassi Intézetben. MTI Fotó: Mohai Balázs

Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraestjén Liszt Ferenc műveiből hallhat válogatást a közönség november 24-én a szerző által készített négykezes átdolgozásban.

Kettőből egy

A zongoraművész házaspár az októberi Liszt ünnepen eljátszotta a szerző összes szimfonikus költeményét két este alatt összesen négy órában. Akkor a helyszínnek is különös jelentősége volt, hiszen a művek Liszt egykori otthonában szólaltak meg a Régi Zeneakadémia épületében. Pár héttel ezelőtt Bayreuth-ban mutattak be egyestés programot a szimfonikus költeményekből. Így alakult ki a két művész előadásában a műsor, amely az MVM Koncertek – A Zongora sorozat kiemelt záróestjén a Müpában is elhangzik.

Mostanában tanulták meg az összes négykezes darabot

Az időzítés érdekessége, hogy Ránki Dezső idén ünnepelte 70. születésnapját, Liszt pedig éppen kétszáztíz évvel ezelőtt született.
Ránki Dezső úgy fogalmazott, Liszt zenéje és személyisége mindig közel állt a szívükhöz, művei közös zenélésük egyik alappillérét alkotják. A művész kiemelte, hogy kezdettől fogva műsoron tartanak néhányat a szimfonikus költeményekből négykezes változatban, de mostanában jutottak arra az elhatározásra, hogy mindet megtanulják.

 

Kép: szoljon.hu