Kezdőlap KÉK HÍREK

Levágta magáról a nyomkövetőt egy miskolci férfi

Nem akart tovább kijelölt tartózkodási helyén maradni, inkább keresett egy vágóeszközt.

A Miskolci Törvényszék közleménye szerint a gyanúsított egy másik eljárásban elrendelt bűnügyi felügyelet hatálya alatt állt, amelynek betartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz ellenőrizte.

A férfi ezt a technikai eszközt január 4-én eltávolította és a tartózkodási helyeként kijelölt miskolci lakást engedély nélkül elhagyta. A nyomkövetőt levágni pedig nem egyszerű, mert bilincs része áramkört képez, és ha ezt megpróbálják tönkretenni vagy megrongálni, akkor rögtön jelez a központnak.

A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított esetében fokozottan fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Az is feltételezhető, hogy a férfi szabadlábon maradása esetén újabb bűncselekményt követne el, ezért a bíróság február 7-ig elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Fotó: illusztráció | police.hu