A miskolci intézmény három éve vesz részt a nemzetközi programban.

Minden évben összegyűjtik, majd közzéteszik azt a felmérést, amely megmutatja, hogy a világ egyetemei milyen szinten állnak a fenntarthatóság területén. A kezdeményezést 2010-ben indította el az Indonéz Egyetem, a céljuk pedig az volt, hogy össze lehessen hasznosítani a felsőoktatási intézmények ilyen teljesítményét világszerte. Az UI GreenMetric minden évben felállítja a felmérésben résztvevő egyetem rangsorát, és ebből megállapítható az intézmények ökológiai lábnyomának változása, leginkább csökkenése, illetve, hogy milyen erőfeszítéseket tettek a fenntarthatósághoz kapcsolódó oktatás és kutatás terén.
A Miskolci Egyetem 2019-ben vett részt először a felmérésben, és ezt azóta minden évben megismétlik. Az idén 956 intézmény közül a 755. helyet érték el. Összesen 11 magyar egyetem szerepel a programban, és ha valamennyiük eredményét összevetik, akkor a miskolciak a kilencedik helyen állnak.