Kezdőlap Uncategorized

Pici lány hívta a segélyhívót – megérkezett a hanganyag

A Miskolci Hívásfogadó Központ operátora nem vette félvállról egy talpraesett, picike lány bejelentését. 

Vékony hangjával az ájult édesanyjához kért segítséget Bükkábrányba még április 16-án, a déli órákban.  Az öt éves Elena tácrcsázta a 112-es segélyhívót és összeszedetten válaszolt az operátor kérdéseire. Rőczei Tamás – a központ munkatársa – azonnal leszűrte, hogy baj van, ezért konferenciabeszélgetésbe kapcsolta a mentőket.

Amint a hívás fogadásra került, a kislány azonnal a lényegre tért. Elmondta, hogy édesanyja rosszul lett, a földön fekszik a konyhában és alszik. Pontosan megadta a lakcímét, és azt is elmondta, hogy anyukáján kívül csak a testvérei vannak otthon. Amikor az operátor bevonta a mentőszolgálat munkatársát, az asszony kezdett magához térni és bágyadtan szólt a telefonba. Kiderült, hogy vérnyomás-ingadozással küzd, és már két nappal korábban is rosszul érezte magát. A férje dolgozni jár, ezért napközben egyedül van otthon három gyermekével, akik közül a legkisebb mindössze négy hónapos, de a legnagyobb is csak az öt éves. Épp ezért előre felkészült és megtanította Elenának, hogyan tárcsázza a 112-es segélyhívó számot, és azt is, hogy milyen fontos információkat kell megosztania. Az eszméletéhez tért asszony megerősítette a gyermeke által elmondottakat. Végül abban állapodtak meg a mentők diszpécserével, hogy egy mentőautót küld a helyszínre, és a szakemberek ellenőrzik az egészségügyi állapotát, majd annak függvényében döntenek a következő lépésről.

Bóna Gyula alezredes, a Miskolci Hívásfogadó Központ osztályvezetője elmondta, hogy elég ritkán kapnak ehhez hasonló hívást, az pedig különösen szokatlan, hogy egy ilyen apróság értelmesen válaszol a neki feltett kérdésekre. Az vitán felül áll, hogy a kollégánk profizmussal kezelte a helyzetet, és a nagyszámú fals hívás dacára komolyan vette a bejelentést. Amint megkapta a legfontosabb adatokat, azonnal intézkedni kezdett, és felvette a kapcsolatot a megfelelő készenléti szervvel.

A beszélgetésről a felvételt IDE kattintva lehet meghallgatni.

Sikeres híváskezelésnek könyvelhetjük el, de a gyermek és édesanyjának előrelátása is kellett hozzá, hogy segíteni tudjunk. Éppen ezért azt tanácsolom mindenkinek, hogy nem lehet elég korán kezdeni a tanulást. Ismertessük meg gyermekeinkkel a 112-es segélyhívó számot, mert nem tudhatjuk előre, mikor lesz rá szükség! – tanácsolta Bóna Gyula alezredes.

forrás: http://police.hu

fotó: ZSARU-ARCHÍV