Változnak az előírások a Miskolci Törvényszéken és az illetékességi területén működő járásbíróságokon.

November 2-tól, keddtől az alábbi intézkedések lépnek érvénybe a borsodi bíróságokon. Továbbra is személyes jelenlét mellett biztosított a bírósági kezelőirodákban és a pénztárakban az ügyfélfogadás, az iratmegismerési jog (iratbetekintés) gyakorlása, továbbá a jogi képviselő vagy védő nélkül eljáró ügyfél által szóban előterjesztendő kérelem és indítvány jegyzőkönyvbe foglalására meghatározott ügyfélfogadás (Ügyfélsegítő) és az elnöki fogadóóra.
A kezelőirodában, az Ügyfélsegítőn, valamint a bíróság által foganatosított, nyilvános eljárási cselekményeken hallgatóságként megjelenni kívánó személyek azonban kizárólag előzetes bejelentkezés esetén fogadhatók. Előzetesen regisztrálni telefonon vagy elektronikus úton, legkésőbb a megelőző munkanap 15 óráig lehet. Az elnöki fogadóórán való megjelenés szintén előzetes regisztrációhoz kötött, arra telefonon vagy elektronikus módon van lehetőség, a megelőző hét utolsó munkanapján 12 óráig. Az elérhetőségek a Miskolci Törvényszék honlapján olvashatók.
A bíróság épületébe belépő ügyfeleknek szóban nyilatkozniuk kell járványügyi érintettségükről. A bíróságok épületeibe belépni kizárólag a kihelyezett kézfertőtlenítő használatát követően lehetséges. Az épületben tartózkodás ideje alatt saját tulajdonú, a szájat és az orrot eltakaró maszkot kell viselni. Az eljárási cselekmények előtt és azok tartama alatt a tárgyalótermek előterében, valamint a folyosókon várakozni csak a szükséges időtartamban lehet, az eljárási cselekményt követően a bíróság épületét azonnal el kell hagyni. Az épületben tartózkodó személyeknek egymás között – lehetőség szerint – 2 méteres távolságot kell tartani.
Az épülethasználatra vonatkozó szabályzat teljes terjedelemben a Miskolci Törvényszék honlapján olvasható.