Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Kultúra

Sztárparádé a CineFest vörös szőnyegén

Pénteken bemutatkozik a CineFest egyik leghumorosabb alkotása.

Az idei fesztivál versenyprogramjában az egyik legnagyobb szenzáció a Red Rocket c. film, melynek világpremierje idén a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon volt. Sean Baker, a film rendezője és az alkotás egyik főszereplője Simon Rex személyesen is tiszteletüket teszik a miskolci fesztivál vörös szőnyegén.

Sean Baker hat évvel ezelőtt, 2015-ben már részt vett a CineFesten, akkor a Tangerine c. alkotása kiérdemelte a Zukor-díjat és közönség díját is.

Az amerikai Sean Baker neve a fesztiválozók és szerzői művek kedvelői előtt ugyan jól ismert, de idén került be először a cannes-i versenybe, a tengerentúli indie kultúra képviselőjeként.

Sean Baker imád kísérletezni, filmjei fókuszában a társadalom perifériáján élő karakterek állnak

A Red Rocket főszereplője, Mickey Hollywoodból érkezik haza szülőhelyére, Texasba, ahol volt felesége és egy ellenséges környezet várja.

Mickey próbál beilleszkedni, de vajmi kevés sikerrel: tisztességes munkát nem kap, mivel hosszú évtizedeken át pornósztárként dolgozott. Marad neki a fűvel való kereskedés, és egy új szerelem, a tizennyolc éves Strawberryval. Az enyhén baljósnak tűnő történet ellenére, a Red Rocket valódi vígjáték, önfeledt szórakoztatást ígér.

A Red Rocket premierje szeptember 17-én, pénteken 20.30-tól lesz a Pressburger teremben, melyet közönségtalálkozó követ. A filmet másnap, szeptember 18-án, szombaton 20.30-tól ismétlik meg a Zukor teremben.

 

Fotók: Jordan Strauss | Invision | IndiWire 

            CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál