Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A toulouse-i vízszolgáltató nagyon komolyan veszi a minőséget, a céljuk pedig az, hogy a lehető legjobb ízű vizet ihassák a város lakosai. Ehhez most segítséget is kértek az emberektől.

Vízkóstolókat toboroznak ugyanis, hogy megállapítsák, mely formájában a legfinomabb a csapvíz, amit egyébként meglepően sok tényező képes befolyásolni. Többek között az esőzés, vagy a vezetékrendszer állapota, az abban megtett út hossza.

Az önkénteseknek nem csupán az lesz a dolguk, hogy kedélyesen elkortyoljanak egy pohár friss csapvizet, konkrétan egy képzés során kell elsajátítaniuk, hogy miként osztályozhatják a vízminőséget.

Mint a napi.hu beszámolt róla, leginkább az íz és a szag alapján határozhatják meg a pontszámot, ezt követően pedig otthonukban kell tesztelniük a csapvizet.

 

A meghatározott időközönként végrehajtott próbaivások után a tapasztaltakról egy külön erre a célra létrehozott telefonos applikációban közölhetik véleményüket az önkéntesek.