Egy floridai férfi, aki állítólag szellemet látott egy Daytona Beach-i motelben még kedden segítségért kiabálva tört be egy házba, ezzel megágyazva saját letartóztatásának.

Előzmény:
A 38 éves Andrew George és 36 éves női társa a kirohanás előtt nem sokkal egy motelban foglaltak szobát, majd miután hallották a fürdőszobai ablakot kinyílni, visszakövetelték a pénzüket, írja a WKMG-re hivatkozva a New York Post.

A páros azt képzelte, egy árnyék követi őket, így a városba menekültek a bírósági iratok szerint, egy helyi kikötő parkolója felé rohanva pedig George a vízbe esett. Miután társa kisegítette őt, egy üzlethez futottak, melynek ablakait a férfi egy székkel próbálta betörni, miközben segítségért kiabált.

Egy, a közelben élő nő kiment a lakásából megnézni, mi okozza a zajt, őt meglátva George felé kezdett rohanni, erre ő visszament a lakásba, a férfi pedig dörömbölni kezdett az ajtaján. Mire a rendőrök kiérkeztek, már sérüléseket is szenvedett, de az nem derült ki, hogy mi történt vele.
A nyomozóknak a férfi elmondta, ő és társa azért menekültek el a motelből, mert szerintük egy szellem támadta meg őket, míg az üzletbe azért nem jutott be, mert „Isten úgy gondolta, rossz emberrel lóg együtt.”

George azt is elmondta, a lakásba azért nem tört be, mert gyerekeket hallott, akiket nem akart megijeszteni, az éjszaka történteket pedig később azzal magyarázta, hogy kábítószert fogyasztott. Végül kétrendbeli betöréssel vádolták meg.