Kezdőlap KÉK HÍREK

Az üvegpohárevő késelő

Egy férfi a vita hevében megevett két üvegpoharat, majd megkéselte a vele szóváltásba bocsűátkozó férfit 2023 őszén egy borsodi kivárosban – állítja a vád.

 A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt, aki a sértettel történt vita során megevett két üvegpoharat, majd megkéselte a férfit.

A vádirat szerint a vádlott 2023. október elején, egy délután közösen iszogatott két fivérével és egy nő testvérével a borsodi kisvárosban lévő családi házukban. A vádlott házban lakó élettársak közül a férfival szóváltásba került, de egyik férfi testvérével is veszekedett. A vita hevében két üvegpoharat elharapott, fogaival ropogtatta, majd előrántott egy 7 cm pengehosszúságú zsebkést. A házban lakó sértettel szemben állt, fenyegette, hogy kettévágja, „meg fog halni”. A sértett kiment az udvarra, de a vádlott követte, így visszasietett a konyhába, ahol a vádlott mintegy két méter távolságban megint szemben állt vele. Folyamatosan fenyegette, majd késével a felső test irányába szúrt. A sértett védekezésképpen a vádlott kést tartó kezét lefelé csapó mozdulattal igyekezett eltéríteni, így a szúrás csak a jobb combját érte.

Elvesztette az egyensúlyát, leült a földre, majd kihúzta a lábából a kést, a vádlott ezután is tovább fenyegetőzött. A sértett sérülése 8 napon belüli gyógytartamú, de a combsérülés elhelyezkedése miatt fennállt a reális lehetősége a közvetlen életveszélyt okozó sérülés keletkezésének, ennek elmaradása a véletlennek és a védekező magatartásnak köszönhető.

Az ügyészség a büntetett előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.