Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Élénkül az albérletpiac

A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetésével idén is megbolydul az albérleti piac, a következő két hónap a frissen felvett és tanulmányaikat folytató hallgatók mellett sok pályakezdő, valamint munkahelyet váltó számára is egyet jelent az aktív lakáskereséssel – közölte az OTP Ingatlanpont.

A bérleti díjak idén már lassan, de folyamatosan nőnek, a leendő bérlőknek ugyanakkor jó hír, hogy a 2020. januári csúcshoz képest most még jóval megfizethetőbb kínálatból válogathatnak. A bérbeadóknak pedig érdemes figyelembe venni azt, hogy az emelkedő tendencia ellenére sem valószínű, hogy a bérleti díjak a közeli jövőben ismét visszatérnek a korábbi, jövedelemarányosan európai mértékben is kiemelkedően magas szintre – tette hozzá a szakember.

A bérbeadás előtt el kell dönteni, hogy milyen módon fizetnék meg a tevékenységet terhelő 15 százalékos személyi jövedelemadót (szja). Erre magánszemélyként két lehetőség van: nem tételes elszámolásnál a bevétel 90 százaléka után szükséges levonni a 15 százalékos szja költségét, a tételes költségszámolásnál pedig a tételesen nyilvántartott számlákat vonják le a bevételből, és ez az összeg képezi a személy jövedelemadó számításának alapját.