Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több, mint 100 kézifegyvert loptak el egy michigani üzletből, miután ismeretlen tettesek fegyverrel fenyegették az üzletvezető, a riasztó kódját követelve tőle.

A fegyverbolt tulajdonosát kifigyelhették, ugyanis saját otthona előtt csaptak le rá és fenyegették meg fegyverrel, majd arra kényszerítették, hogy adja meg a bolt riasztójának kódját és mondja el, hogyan kell kikapcsolni a működésben lévő riasztót.
 

Egy szövetségi ügynök nem sokkal később arról számolt be a nyilvánosságnak, hogy a fegyvereket sikeresen visszaszerezték, és két férfit is letartóztattak az incidenssel összefüggésben: az elfogás mindössze egy nappal azután történt, hogy Dunham’s Sports üzletet kirabolták.

A Dunham’s egyik vezetője a nyomozóknak elmondta,előző este fegyveres férfiak közelítették meg otthona előtt, majd bekötötték a szemét, és egy autó hátsó ülésére ültették. Az egyik támadó fegyvert tartott a fejéhez, és arra kényszerítette, árulja el az üzlet riasztójának kódját.

Az üzletben működő kamera felvételein is látszik, hogy egy férfi később kikapcsolta a riasztórendszert, majd 123 fegyverrel megtöltött két hűtőtáskát. Az őrizetbe vett két férfi testvér. A hatóságok szerint négy bűncselekménnyel, köztük fegyverlopással vádolják őket.