Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Felújításra szorul a frissen eladásra kínált lakóingatlanok több mint fele

A tulajdonosok 80 százaléka épp azért akarja értékesíteni lakását vagy házát, mert nem akarja vagy nem tudja ő maga felújítani annyira, hogy rezsivédett legyen.

A Világgazdaság számára készült kutatásból kiderült az is, hogy a megkérdezettek a szükséges felújítások között a legnagyobb arányban a nyílászárócserét, a fűtéskorszerűsítést, szigetelést, napelemet és a tetőcserét említették; ezek mellett az eladó ingatlanok harmada esztétikai felújításra is szorul, ami azt jelenti, hogy az új tulajdonosának festésre, mázolásra, burkolásra, parkettacsiszolásra és egyéb munkálatokra is költenie kell majd. Ehhez, a lap által elsőként közölt kalkuláció szerint, átlagosan 5 millió forintra lenne szükség.

A magas kamatok miatt egyre óvatosabbak az átlagjövedelemből élők, éppen ezért a rekonstrukcióhoz szükséges önerőt nem kölcsönökből fedeznék. Szakértők úgy látják, hogy speciális hitelre vagy támogatási konstrukciókra mindenképpen „kiéhezett” a piac, leginkább az energiahatékonyságot segítő beruházások támogatása tekintetében. 

Aki még a fűtési szezon előtt akar túladni ingatlanán, akár jelentősebb alkura is hajlandó, mutatott rá az Ingon.hu telefonos felmérése, amely szerint az átlagos árengedmény 4 millió forint is lehet. A megkérdezettek körében átlagosnak tekinthető 55,43 millió forintos ingatlan-irányárakkal számolva ez 7 százalékos alkumértéket jelent.

Ez pedig még elmúlt időszakban tapasztaltakhoz képest is tetemes összegnek mondható, az eladók ugyanis korábban nehezen adtak lejjebb az árból, hiszen folyamatos áremelkedés közepette tudtak üzletet kötni. 

Most azonban a korszerűtlen családi házakra már egyre nehezebb vevőt találni.