Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Gazdaság

Három új sorompót kapott a Zsarnai

A Zsarnai piac 2020-ban elkezdett fejlesztési projektje egy újabb állomásához érkezett.

Letelepítettek három sorompót a piacon és a működtetésükhöz szükséges szoftvert is, melyek az árusok gyorsabb bejutását segítik majd. A 3-as kapunál lévő sorompót azok az árusok vehetik igénybe, akik az adott hónapra bérelt területtel rendelkeznek, – számukra a behajtást egy előre regisztrált telefonszámról indított hívás teszi lehetővé – míg a 4-es kapunál lévő, pénztáros által vezérelt sorompó a helypénz megfizetése után emelkedik fel. A kijutást segítő 3. sorompót az útba telepített érzékelő vezérli. A szerkezet tesztüzeme ebben a hónapban indul.

A Zsarnai piacon eddig 2500 négyzetméternyi területen végeztek mart aszfaltozást, kialakítottak 600 négyzetméternyi árusító helyet, lefedték a vásárlói folyosót, és létrehozták a kőasztalok melletti árusítói parkolókat.

Tervben vannak további korszerűsítések

A fejlesztések az árusító területek pontos kijelölésével, a kőasztalok lefedésének bővítésével, és a mellettük lévő csapadékvíz-elvezető kialakításával folytatódnak majd.