Az élvonalbeli tagságát az előző fordulóban biztosító DVTK hazai pályán nyert a Szeged ellen, és még egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez.

Az első játékrészben a vendégek egy gyors kontra végén megítélt büntetőből gyorsan megszerezték a vezetést. Ezt követően a DVTK teljesen beszorította ellenfelét, akik továbbra is a kontrákban bíztak.

Sorra érkeztek szögletből és szabadrúgásból középre a labdák, egy ilyen helyzetből Bárdos Bence egy szép fejessel egyenlített.

A szünet után még jobban fokozta a nyomást a Diósgyőr, a szegediek már kontrázni sem tudtak, a vezető gól azonban ismét a hajráig váratott magára, amikor jött az idei csodacsere, Jurek Gábor.

Merkantil Bank Liga 34. forduló

Diósgyőri VTK – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2-1 (1-1)
Miskolc, DVTK Stadion, 3030 néző

Játékvezető: Sipos Tamás (Szalai Dániel, Varga Gábor)

DVTK: Branislav Danilović – Farkas Dániel, Szatmári Csaba, Bárdos Bence, Medgyes Sinan – Cseke Benjámin, Holdampf Gergő, Bényei Ágoston – Lukács Dániel, Lőrinczy Attila, Jérémie Obounet
Vezetőedző: Kuznyecov Szergej

Szeged: Molnár-Farkas Tamás – Könczey Márk, Szilágyi Zoltán, Tóth Bence, Gera Norbert – Papp Áron, Szakály Dénes – Prosser Dániel, Gajdos Zsolt, Géresi Krisztián – Bíró Bence
Vezetőedző: Aleksandar Stevanović

Csere: Bényei Ágoston helyett Jurek Gábor és Könczey Márk helyett Kővári Róbert a 74., Medgyes Sinan helyett Bokros Szilárd a 79., Jérémie Obounet helyett Könyves Norbert a 84., Szakály Dénes helyett Szatmári Csaba és Papp Áron helyett Haruna Jammeh  a 87. percben.

Gólszerző: Géresi Krisztián (0-1, 11-esből) a 4., Bárdos Bence (1-1) a 31., Jurek Gábor (2-1) a 84. percben.


Edzői értékelések

Kuznyecov Szergej

A mai győzelem kapcsán minden érdem a játékosoké! Nem zavarta meg őket, hogy kaptunk rögtön a legelején egy gólt, próbálták megvalósítani az eltervezett agresszív támadójátékot és letámadást.

Az első félidőben elkövettünk néhány hibát a középső zónában, ezért az ellenfél kontrákat tudott vezetni, de a a szünetben megmutattuk nekik, mit kell javítani. A hit, az akarat és a győzelmi vágy hozta meg ismét a győztes gólt az utolsó pillanatokban. Az öltözőben azt mondtam a srácoknak, hogy bravó, megérdemelten győztünk.

Jurek Gábor ezen a héten a rehabilitációs szakembereinkkel dolgozott, mert egy hónapja küzd a fájdalommal, az orvosi stáb nem is javasolta a szerepeltetését. Azonban a mérkőzés délelőttjén, az átmozgató edzésen után azt mondta, hogy vállalja a játékot. Örülök, hogy van benne akarat, és mindent megtesz a csapatért. Ha létezik Kuznyecov time, akkor Jurek Gábor az Ole Gunnar Solskjær-féle csodacsere. Csak köszönet jár neki a szurkolók, a csapat és a stáb részéről, hogy sorra szállítja nekünk a győztes gólokat.

Aleksandar Stevanović

Még egyszer gratulálok a DVTK-nak a feljutáshoz, ami nagy eredmény, és a mai győzelemhez is. Megérdemlik mind a kettőt!

A mai mérkőzés jó alkalom volt arra, hogy felmérjük a jelenlegi felkészültségünket egy első osztályú ellenféllel szemben. Működött a taktikánk, jól és fegyelmezetten játszottunk az első félidőben, és egy kontrából megszereztük a vezetést. Ezután újabb kontrákból esélyünk volt a második, és talán a harmadik gól megszerzésére is, de nem sikerült, ezért veszítettünk ma. Egy ilyen jó játékosokból álló DVTK ellen egy pillanatra sem lehet kihagyni, mert megbüntetik. Ellenfelünk minden játékelemből végig veszélyt jelentett a a kapunkra, mindegy, hogy jól felépített támadásról, pontrúgásról vagy éppen kontráról beszélünk. Megmutatták, hogy miért jutottak fel az élvonalba.

Ma kaptunk egy jó leckét, de előre kell tekinteni a következő mérkőzésre, mert az a célunk, hogy elérjük a harmadik vagy a negyedik helyet a bajnokság hátralévő részében, bár ezután a vereség után nehéz dolgunk lesz.