A Sajószentpétert és Berentét tehermentesítő, több mint 10 kilométer hosszú, 2×1 sávos, új nyomvonalú elkerülőút építése egészen látványos szakaszához érkezett.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából a HE-DO Építő Zrt. és a SOLTÚT Kft. konzorciuma a dolgozik a Sajószentpétert és Berentét, illetve a környező térséget tehermentesítő úton, alvállalkozóként a SWIETELSKY Magyarország Kft. is részt vesz a munkában. Az útvonalat több szakaszán is magas töltésen vezetik, így a Sajó helyi árvízvédelmi rendszerének is része lesz. Mindemellett arra is ügyelnek az építkezéskor, hogy a jövőben az utat 2×2 sávosra lehessen bővíteni.

Az építkezés részeként 2 új körforgalmat is kialakítanak

Az épülő elkerülő út és a 27-es főút csatlakozásánál, valamint az épülő út és a 2606-os jelű Kazincbarcika-Múcsony összekötő út csatlakozásában épül új körforgalom.

Már van, ahol aszfaltoznak

A szakasz elején és közepén megindult a pályaszerkezet építése is, és a ckt-beton réteget követően már az aszfalt alap- és kötőréteg próbaszakaszok készültek. Mindemellett ideiglenes út is épül: a 27-es útnál elkészülő körforgalom átadásához van szükség egy terelő út kialakítására az építkezés idejére, itt szintén elindult a kivitelezés.

A magyarapitok.hu pedig a műtárgyak építkezéséről is részletes információkat közölt:

  • A Miskolc-Bánréve vasútvonal felett már beemelték a hídgerendákat, elkészült a pályalemez betonozása és jelenleg folyamatban van a szegélyek betonacél szerelése, zsaluzása, valamint az egyik hídfőnél a töltésépítés is.
  • A Sajó folyó feletti 3 nyílású nagy méretű műtárgy acélszerkezeteit összeszerelték és elkészült a vasbeton pályalemez. Itt jelenleg a betoláshoz szükséges segédszerkezetek telepítésén dolgoznak a kivitelezők.
  • Az árvízleeresztő műtárgynál az egyik hídfő betonacél szerelése és zsaluzása van folyamatban és várhatóan még idén beemelik az előregyártott vasbeton gerendákat.
  • A mezőgazdasági felüljáró vasbeton pályalemeze elkészült, itt a szegélyek és a háttöltés kivitelezése van folyamatban.
  • A Rózsás-ér keretelemes műtárgya szintén elkészült, itt háttöltésépítés és befejező munkák zajlanak.
  • A közműalagút kereteleme a helyére került, most a háttöltése készül.
  • A sorban következő – Dózerátjáró út feletti – műtárgyon szintén beemelték az előregyártott vasbeton gerendákat.
  • A Szuha-patak felüljáróján pedig a pályalemez acélszerelésén és zsaluzásán dolgoznak.

(forrás: magyarepitok.hu)