Kezdőlap KÉK HÍREK

Jogerősen is négy év börtönbüntetést kapott a csecsemője halálát okozó fiatal lány

18 év felett!
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sem enyhítésre, sem súlyosításra nem láttak indokot.

A Debreceni Ítélőtábla tájékoztatása szerint az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék februárban előkészítő ülésen a fiatalkorú vádlottat emberölés miatt 4 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A tényállás szerint a fiatalkorú vádlott egy közösségi oldalon 2022 márciusában ismerkedett meg egy fiatalemberrel, akitől teherbe esett; a férfi ezután megszakította a kapcsolatot vele. A vádlott titkolta terhességét, orvoshoz nem járt; 2023 februárjában a szülés megindult, és a vádlott a házuk udvarán egészséges kislánynak adott életet; miután elvágta a köldökzsinórt, wc-papírral betömte a csecsemő száját és átdobta a szomszédos, lakatlan ház udvarára, majd visszament a lakásba. A szülei észrevették a padlón, illetve a szőnyegen lévő vérfoltokat és értesítették a mentőszolgálatot. A vádlottat kórházba szállították, ahol megállapították, egy a lány korábban egy csecsemőnek adott életet
Mivel a csecsemő hollétéről nem volt információ, értesítették a rendőrséget. A rendőrök késő este találták meg a kihűlt állapotban lévő újszülöttet, aki a gondos orvosi ellátás ellenére meghalt.

A táblabíróság sem enyhítésre, sem súlyosításra nem látott indokot, helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, amely jogerős.