Egy 39 éves csernelyi és egy 47 éves ózdi férfival szemben folytat büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A gyanúsítottakon május 24-én ütöttek rajta lakásukon az ózdi rendőrök, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi, Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály bevetési egységével közösen.

A két díler úgynevezett „csillám kristályt” értékesített a helyi és a szomszédos településen élők számára, a vásárlók közül ráadásul többen kiskorúak voltak.

A kutatások során a két férfinál előre kiporciózott, fóliába csomagolt kábítószergyanús anyagokat foglaltak le a rendőrök.

Az ózdi férfinál továbbá bűncselekményből származó szerszámokat, laptopot és különféle használati tárgyakat is találtak, amelyek a megalapozott gyanú szerint bűncselekményekből származtak.

Az Ózdi Rendőrkapitányság a dílereket őrizetbe vette, és előterjesztést tett letartóztatásuknak ügyészi indítványozására.