Kezdőlap BORSOD Borsod - Közélet

Kitüntették a tűzoltókat

A hivatásos katasztrófavédelem minden évben ünnepélyes állománygyűlésen emlékezik meg Szent Flórián, a tüzes mesterségek védőszentjének napjáról.

Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének napja alkalmából ünnepi állománygyűlést tartott a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is. A rendezvényen Macz János Zsolt tűzoltó ezredes köszöntötte a vendégeket, majd ünnepi beszédében felidézte Szent Flórián életútját, hősies és önzetlen cselekedeteit, amelyekkel kiérdemelte a belé vetett hitet és tiszteletet. Rámutatott a hagyományok őrzésének és életben tartásának fontosságára, hiszen az az önzetlenség, elkötelezettség és szakmai alázat, amely végigkísér a tűzoltó szakma fejlődését, mindig elengedhetetlen lesz annak, aki ezt a hivatást választja – írja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ·

A rendezvény keretében, a vármegyei szervezet vezetője elismerésben részesíttette azokat a kollégákat, akik kiemelkedően látták el a szolgálati feladataikat és sok sikert, erőt, egészséget kívánt a tűzoltók további munkájához.

Az igazgató mellet Veres Pál, Miskolc vármegyei jogú város polgármestere, Miskolc város tűzvédelme érdekében végzett kiemelkedő szolgálati tevékenységéért adott át elismeréseket a vármegyeszékhely tűzoltóinak.

Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere huzamos időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül az Év Tűzoltója kitüntető címet adományozott: Csáti Szabolcs c. tű. törzsőrmesternek, a Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltójának.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréséül soron kívül előléptette tűzoltó őrnaggyá Czene Zsolt tű. századost, az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnokhelyettesét, valamint soron kívül előléptette tűzoltó főhadnaggyá Laczkó Győző tű. hadnagyot, a Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség Hatósági Osztály főelőadóját. dicséretben és pénzjutalomban részesítette – többek között – Lengyelné Czentnár Márta rendvédelmi igazgatási alkalmazottat, a Borsod-AbaújZemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hivatalának ügykezelőjét. Az elismerések a BM ORFK és a BM OKF központi ünnepségén kerültek átadásra.

Miskolc Vármegyei Jogú Város Önkormányzata a 2022. évben Miskolc város tűzvédelme érdekében végzett kiemelkedő szolgálati tevékenységéért elismerésben részesítette a Miskolci Hivatásos Tűzoltóparancsnokság személyi állományából: Lőkös Gábor tű. százados, parancsnok-helyettest, Magyar Károly c. tű. főtörzszászlós, szerparancsnokot, Pipoly Norbert c. tű. zászlós, beosztott tűzoltót, Dobai Ádám tű. őrmester, gépjárművezetőt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója fizetési fokozatban soron kívül előre sorolta: Bartók Barnabás c. tű. zászlóst, a Mezőkövesdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelőjét, Dojcsák Dávid tű. századost, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság főelőadóját, Holló Roland tű. őrmestert, az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszerkezelőjét, Józsa József c. tű. főtörzsőrmestert, a Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját, Kassai Péter c. tű. törzszászlóst, a Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját, Kavajecz István tű. őrmestert, az Encsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetőjét, 3 Kuruc Norbert c. tű. zászlóst, a Mezőcsáti Katasztrófavédelmi Őrs szerparancsnokát. különlegesszer-kezelőjét, Sztankovics László c. tű. főtörzsőrmestert, a Szerencsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját.

(Fotók: Dojcsák Dávid tűzoltó százados)