Kezdőlap KIEMELT

Könnyűzenei alapképzés indul a Miskolci Egyetemen

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kortárs könnyűzenei alapképzés indul szeptemberben a Póka Egon Művészeti Akadémia (PEMA) és a Miskolci Egyetem együttműködésében – jelentették be a Magyar Zene Házában.

Az alapképzésére február 15-ig lehet jelentkezni az ének, basszusgitár, szaxofon, harsona, trombita, gitár, ütőhangszerek és billentyűs hangszerek szakirányok iránt érdeklődőknek.

 
Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora beszédet mond a Miskolci Egyetemen szeptembertől induló kortárs könnyűzenei alapképzésről tartott sajtótájékoztatón

Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora arról beszélt, hogy az oktatók között az intézmény Bartók Béla Zeneművészeti Karának tanárai mellett a magyar könnyűzenei élet legkiválóbb szereplői lesznek ott. A képzés helyszíne a Hajógyári-szigeten lesz.

Ferenczi György, Máté Péter-díjas zenész-énekes, a Rackajam együttes alapítója 

Az iskola oktatói között olyan elismert és népszerű alkotók kapnak helyet, mint Szirtes Edina Mókus, Pásztor Anna, Szovják Bea, Fehérvári Attila, Lukács Peta, Gerendás Dániel és Borlai Gergő, Szebényi Dániel és Veres Mónika.

(Fotók:Lakatos Péter/MTI)