Minden középiskola saját felekezeti templomában adta elő Leonard Cohen Hallelujah című dalának magyar feldolgozását.

Ennek köszönhetően a karácsonyi videóban református, görög és római katolikus, jezsuita és evangélikus miskolci templomok is megjelennek.

Regős Zsolt zenei iránymutatásai mellett a középiskolák kórusai egy hónapig készültek külön-külön a felvételre.

Az előadás ötletgazdája Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, aki elmondta, hogy a zenés meglepetés célja az, hogy megmutathassák Miskolc keresztény arcát, a város templomait, továbbá teret adhassanak a keresztény fiatalságnak. 

Ünnepi meglepetésnek szántuk a miskolci egyházi középiskolák kórusainak közös énekét! 
/Csöbör Katalin/

A klipben szereplő diákok a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium, a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola, és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium tanulói.

/A nyitókép, a fotó és a videó forrása: Csöbör Katalin Facebook-oldala/