Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Sport

Magabiztos győzelmet aratott a MEAFC

A két gárda októberi összecsapását Miskolcon a MEAFC nyerte 3:1 arányban így egyértelmű esélye volt a budapesti találkozónak is.

Barócsi Ákos röplabda szakosztályvezető beszámolója:

A mérkőzés TFSE ponttal kezdődött majd ide is, oda is pár pont és már 2-2-öt mutatott az eredményjelző. Ezek után fokozatosan indult be a MEAFC gépezet Árva ütések, Kozsla blokkok és már is 7-5-ös MEAFC vezetés alakult ki. Ezek után Kapusi és McLaughlin villant előbbi egy ütéssel, utóbbi egy ász nyitással 9-6. A két csapat között folyamatos volt a 3-4 pontos különbség és bár küzdött a vendéglátó csapat hamar 14-20-at mutatott az számláló. A szett végére még felkapaszkodott a budapesti együttes, azonban már zavart nem tudott kelteni Komlósiéknál így 20- 25-as miskolci szett győzelem született.

A második játékrész egy Árva ütéssel indult majd a csapatok folyamatosan termelték a pontokat így 4-4-es állást mutatott az eredményjelző. Ekkor a hazai csapat ellépett 6-4-re, de a MEAFC-nak sikerült egalizálni az állást elsősorban Komlósi pontos ütéseinek köszönhetően 7-7. Kovács Zoltán lévén 8-9-es MEAFC vezetés alakult ki és ezek után szépen lassan ellépett a Bagó legénység. Remek blokkok Csizmadia és Szabó révén, bivaly erős támadások Árva és Komlósi révén és máris 12-18-ra vezetett a MEAFC. Ezután Árva Milán percei következtek, aki remek ász nyitásokat mutatott be így módosítva az állást 12-22-re. A 13-dik TFSE pont egy hosszúnyitásnak köszönhető majd még egy hiba miskolci oldalon 14-22-re módosította az állást. Majd következett két MEAFC pont és szett labdához jutottak Csizmadiáék. Végül Simkó Dániel zárta le ezt a felvonást egy remek ütéssel 16-25.

A harmadik felvonás hazai ponttal kezdődött amire Komlósi válaszolt MEAFC oldalon 1-1. A csapatok 6-6-ig fej-fej mellett mentek, amikor is a MEAFC ismét nagyobb fordulatra kapcsolt és Komlósi és Szabó pontoknak McLaughlin ász nyitásoknak köszönhetően 10-14-re meglépett a fővárosi csapattól. Az előnyt folyamatosan őrizték Kozsláék így módosítva az állást 14-22-re. Bagó mester a szett végére becserélte Oláht feladó posztra míg Tóth Komlósit váltotta a pályán. Utóbbi szerezte meg a 24-ik miskolci pontot ezek után még kicsit kapaszkodott a TFSE, de Simkó ütéssel ért véget a mérkőzés 18-25.

Jó hangulatú mérkőzésen vagyunk túl, amely az előzetes elvárásaink szerint alakult. Minden játékosomnak lehetősége volt megmutatni, hogy számíthatok rájuk – nyilatkozta a mérkőzés után Bagó László vezetőedző.

NBI Liga Alapszakasz

TFSE – MEAFC-Miskolc 0:3

TFSE: Szappanos, Czita, Gyenes, Tanai, Tigyi, Merkler,

Csere: Szabó (liberó), Arató (liberó), Dóczi, Fenyő, Együd, Tóth, Németh

MEAFC-Miskolc: Kozsla, McLaughlin, Csizmadia, Komlósi, Árva, Kapusi

Csere: Karóczi (liberó), Kovács, Szabó, Simkó, Oláh, Tóth

Ezzel a győzelemmel továbbra is a tabella 2. helyét foglalja el a MEAFC , csupán egy ponttal lemaradva a Szeged mögött. Az év utolsó mérkőzése igazi rangadó lesz Dunaújvárosban vasárnap 13 órától, amit a Hunvolley TV élőben közvetít majd.