Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A kínai tobzoska a prágai állatkertben született, ami azért is bír hatalmas jelentőséggel, mert a kritikusan veszélyeztetett állat első európai fogságban született kicsinye.

 

Egy kínai tobzoska született a prágai állatkertben, ami hatalmas szó, hiszen ez az első alkalom, hogy Európában fogságban született a kritikusan veszélyeztetett faj egy példánya.
A tobzoska bébi február 2-án született, ám az első napokban az állatkert gondozói nagyon aggódtak az apró állat miatt, mivel sokat vesztett súlyából. Kiderítették, hogy fogyásának oka, hogy anyjának, Run Hou Tangnak nem volt elég teje.
A megállapítás után azonnal konzultációkat folytattak a tajvani szakértőkkel, akik mesterséges táplálási programot javasoltak a gondozóknak, akik első körben macskatejjel próbálkoztak, eközben pedig az anyát arra ösztönözték, hogy több saját tejet termeljen kicsinyének.

Az ötlet pedig szerencsére bevált, ugyanis az apróság már most sokkal egészségesebbnek tűnik, a gondozók pedig optimistán tekintenek a jövőbe, noha nevet még nem adtak az apró tobzoskának. Beceneve azonban már van: “Kis Toboz”, mert, épp úgy néz ki, mint egy apró fenyőtoboz.