Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Radnóti Miklós és Jókai Mór tollából. Közel hétszázezer forintot fizettek kettejük aláírásáért. Az antikvarium.hu oldalán 223 dedikált könyvre lehetett licitálni.

A rekordot Radnóti Miklós aláírása érte el 651.100 forinttal, Jókai Mór szignója mindössze ezer forinttal maradt el tőle.

A kikiáltási ár 1 forint volt

Radnóti Miklós 1940-ben megjelent Ikrek hava című kötete kelt el a legmagasabb áron, a már említett értékben. A címzett a Horthy-rendszer egyik rendőrtisztje, Szimon István későbbi rendőr altábornagy volt, többes számú megszólítás Szimon feleségét, Sík Ilmát jelentette. Ő Radnóti meghatározó tanárának, Sík Sándornak testvére.

Jókai Mór Erdély aranykora című regényének 1894-es nemzeti díszkiadása, amelyet az agg szerző is aláírt, került a képzeletbeli dobogó második fokára 650100 forintos leütési árral.

Volt még különleges csemege

Például  Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes egy-egy műve. Kosztolányi Dezső Gábor Andornak dedikálta 1907-ben Négy fal között című kötetét 210.100 forintért vitték el.

Különlegesség, hogy Kosztolányi ezt a dedikációt nem a jellegzetes zöld tintájával írta alá – csak az 1910-es években vette föl a zöld tintás gyakorlatát –, hanem feketével.

Tudtad?

A költőnek 1916-ban volt egy lila korszaka, 1920-ban egy alkalmi fekete korszaka.  

Fotók: Antikvárium.hu