Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Sport

Szegeden lép ma pályára a MEAFC

Nem feltartott kézzel utazunk Szegedre!

Ma este 6 órától a férfi röplabda NBI Liga alapszakaszának utolsó mérkőzése következik a MEAFC férfi röplabda csapata számára. Az ellenfél a jelenlegi listavezető Vidux-Szegedi RSE, akik a miskolci találkozón novemberben nagy csatában 3:2 arányban győzni tudtak a Körcsarnokban.

A tabella és ennek tükrében mondhatnánk, hogy nem esélyesként lépünk pályára Szegeden azonban Bagó László csapata nem feltartott kézzel fog pályára lépni a Lila iskolában – harangozta be a meccset Barócsi Ákos röplabda szakosztályvezető.

Terveink elérése érdekében fontos meccs vár ránk. Az már biztos, hogy az első négyben zárjuk az alapszakaszt, de ezzel még nem elégszünk meg, igyekszünk minél feljebb lépni a táblázaton. A Szegeddel rendre kiélezett, szoros és magas hőfokú meccset szoktunk vívni. Most sem leszek másképp. Előnyösebb pozícióból, az első helyről várja az ellenfelünk a találkozót, vagyis győzelmi kényszer inkább rajtunk van. Köszönhető ez a Dunaújvárosban elszenvedett váratlan vereségünknek. Bízom benne, hogy ezt a külső körülmények helytelen, mondhatni amatőr feldolgozása eredményezte, nem pedig egy formahanyatlás. Egy határozott, jó játékkal a három pontot is haza tudjuk hozni. Mondom ezt úgy, hogy a tabellára nézve, nem mi vagyunk a meccs esélyesei – hangsúlyozta ki Bagó László, a csapat vezetőedzője.

Összességében egy jó szezont futunk

A két Dunaújváros elleni meccs miatt van hiányérzetem. Az az elvesztett 5 pont még hiányozhat a végelszámolásnál. Edzéseken a fiúk mindent megtesznek, hogy kijavítsuk a hibáinkat. Szegeden pedig kiváló alkalmunk lesz ennek eredményét megmutatni – összegezte a szezon első felét a mester.

Amióta a Szegeddel játszottunk, egyéniben és csapatban is javultunk. Figyelembe véve, hogy milyen szoros volt a meccs Miskolcon, remélem, hogy ezúttal ez elég lesz a meccs megnyeréséhez és az alapszakasz teljesítményünket ezzel koronázhatjuk meg. Tökéletes pillanatban jött el a karácsonyi szünet, hogy a Dunaújváros elleni kemény meccs után legyen időnk pihenni és feltöltődni – emelte ki az új skót válogatott játékos, Marc McLaughlin. Egy új, bonyolult nyelvű országba költözés egy új kihívás volt, de a MEAFC-n belül mindenki nagyon barátságos és segítőkész volt mindenben. Várom a szezon hátralévő részét, és folytatom a munkát a klubbal, hogy a lehető legjobb eredményeket érhessük el – zárta gondolatait Marc.

A mérkőzés természetesen élőben követhető lesz a MEAFC YouTube-csatornáján.