Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Újabb kisbolygókat fedezett fel egy magyar csillagász

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Új földközeli kisbolygókat talált a napokban Sárneczky Krisztián, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Csillagászati Intézetének kutatója, akit augusztusban beválasztottak a Nemzetközi Csillagászati Unió legújabb tiszteletbeli tagjai közé. 

Sárneczky Krisztián idén júliusban két új üstököst talált egy héten belül, pár nappal ezelőtt pedig több, eddig még nem ismert földközeli kisbolygóra bukkant a Piszkéstetői Obszervatórium távcsövével.

Az üstökösök jelentősége abban áll a kutató szerint, hogy ezek amolyan időkapszulaként működnek, azaz olyan anyagokat tartalmazhatnak, amelyek a Naprendszer kialakulásakor keletkezhettek. De nemcsak az üstökösök fontosak, hanem a Föld közelében elhaladó kisbolygók is, hiszen ezek közül bármelyik veszélyes lehet az emberiségre.

Az elmúlt években Piszkéstetőről felfedezett több mint 220 földközeli kisbolygóból három az észlelése után néhány órával elérte a Föld légkörét, de szerencsére csak kisebb törmelékeik érték el a felszínt.