Eddig 5 extra szabadságnap járt az apukáknak a gyermekük születése után. Ez januártól növekedni fog az Európai Unió miatt, de a magyar kormány a javasolt napszámból a minimumot választotta.

Az Európai Unió 10-30 napban határozta meg azt a szabadságnap-számot, melyet a tagállamainak kötelező lesz megadni az újdonsült édesapáknak januártól, vagyis minden ország számára lehetőséget hagyott arra, hogy ezen az intervallumon belül szabadul válassza meg a neki legmegfelelőbbet? Magyarország a lehetőségek közül a minimumot, azaz a 10 napot választotta, de azért van jó hírünk is: ez még mindig kétszer annyi, mint ami eddig volt.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség Nőtagozata nem örül a kormány döntésének, amit szerintük már 2022. augusztus 2-ig be kellett volna vezetni, illetve keveslik a napok számát is. Gondot jelent szerintük, hogy ikrek születése után eddig 7 nap szabadság járt, de az ikres apukák az új szabály szerint csupán ugyanannyi napot kapnának, mint azok, akiknek egyetlen gyereke született, vagyis tízet. A szervezet csak 24 órát kapott a tervezet véleményezésére. Az új szabály 2023. január 1-jétől léphet életbe, és azok a családok, ahol augusztus 2-a után születtek gyerekek, utólag megkapják az öt többletnapot.