Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Sport

Amíg élek én – könyv a DVTK szurkolótáboráról

0:00
/
Amíg élek én – könyv a DVTK szurkolótáboráról

„A diósgyőri focit nem azért szeretjük, mert jó, hanem mert a miénk" – mondta Tompos Ádám az Amíg élek én – A Diósgyőri VTK szurkolótáborának története című könyvének bemutatóján.

A szerző Csepelen született, de riporterként, újságíróként főleg vidéki Magyarországgal foglalkozik, és sokat járt Miskolcon. A kedvenc hazai régiója Borsod, és elárulta, hogy a kötet megírása során, ami az anyaggyűjtéssel együtt három évig tartott, maga is Diósgyőr-drukkerré vált.

„Miskolcon járva bárkivel beszélgettem, a DVTK mindenkinél szóba került, még ha mindenki máshogy viszonyult is hozzá” – mondta, majd az előszóban is szereplő mondatokat megismételve kiemelte: "A DVTK nem a második legjobb csapat idehaza, még csak bajnok sem volt soha, de van egy régió ebben az országban, ahol százezreknek ez a gárda jelenti a csapatot, a sportot, a szórakozást, a közösséget, a közéletet. Sőt, az utolsó szó elé talán felesleges is odaírni, hogy +köz+: a DVTK sokaknak az életet jelenti. Túlzásnak tűnik? Ebből a könyvből kiderül, hogy miért nem az".

A beszélgetés során kiderült, hogy a mű nem egyszerű futballkönyv, hanem szociográfia is, benne tragédiák, vígjátékok, vicces és szívfacsaró történetek, melyeket a szerző a szurkolóktól hallott. Tompos Ádám a könyvét azoknak ajánlja, akik szeretnék megérteni, hogy a borsodi emberek hogyan látják a világot, és miért gondolnak mást róla.

„Mi nem a jó fociért járunk meccsre, hanem azért, hogy ott találkozzunk. Aki jó focit akar látni, az angol vagy spanyol focit néz. De Messi-mezben szaladgáló gyereket nem látsz az utcán, csak diósgyőri szerelést viselőt” – árnyalta a diósgyőri szurkolók életérzését Aranyosi Péter, a Dumaszínház humoristája, a DVTK fanatikusa, aki előadóestjeibe is beépíti a lelátói sztorikat.

A G-ADAM Kiadó gondozásában megjelent könyv megrendelhető a sportkönyvek.hu oldalon, illetve 5990 forintért kapható az országos hálózatok boltjaiban. (Forrás: MTI)