Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rárántotta a kormányt a másik autó sofőrjére, majd autójából kiszállva sem tudott lecsillapodni.

Közúti veszélyeztetés bűntett, illetve garázdaság és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 24 éves helyi férfival szemben – közölte a police.hu.

Az elkövető 2021. december 7-én 19 óra után Miskolcon, a Zsolcai kapuban a belváros irányába úgy közlekedett, hogy szándékosan rákormányozta autóját a külső forgalmi sávban haladó kocsira, majd elé vágott és megállásra kényszerítette a sofőrt. Az autók súrlódásszerűen összeütköztek, megálltak és a férfi kiugrott a járműből, majd megütötte a másik fél ajtajának üvegét és leverte a visszapillantó tükrét is.  

A rendőrségre érkezett bejelentést, és a sikeres adatgyűjtést, illetve a helyszíni szemlét követően a rendőrök a férfit már másnap gyanúsítottként hallgatták ki.

A férfi kihallgatásán elmondta, hogy az előtte haladó autó vezetőjének intenzív fékezése miatt lépett fel erőszakosan. A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

(Képek forrása: police.hu)