Kezdőlap KIEMELT

Három napig ünnepel Miskolc

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Remek programsorozattal ünnepli a város az 1909-es városi rangra emelkedését május 10. és 12. között.

Miskolc város napja hagyományosan május 11-e, megemlékezve arról, hogy 1909-ben Ferenc József ezen a napon adott a településnek címeres kiváltságlevelet.

Pénteken a Szent István téren mások mellett fellép a Miskolci Illés Emlékzenekar, de a színpadi programok mellett bemutatkozik többek között a Miskolc Holding Zrt., a Miskolci Rendőrkapitányság, a Miskolci Állatkert és a Magyar Honvédség Toborzó Iroda is. Holnap rendezik meg a Légy részese elnevezésű civil napot is az Erzsébet téren, ahol kiállítósátrakkal, pódiumbeszélgetésekkel és színpadi produkciókkal várják a közönséget. A civil nap programjai után Pál Dénes ad koncertet.

Szombaton többek között ünnepi közgyűlést rendeznek a szervezők a Miskolci Nemzeti Színházban, ahol délután a színházi szoborsétányon felavatják Jenbach Béla szobrát. Ezt követően a Nagyszínház színpadán egy ünnepi gálaműsort tekinthetnek meg az érdeklődők, míg a Játékszínben a Vasgyári eklógák című előadás lesz látható.

A Szent István téren QR-kódos városnézéssel és színpadi produkciókkal várják az érdeklődőket, akik megtekinthetik a Magyar Népmese Színház előadását, valamint a Sky Fanatic és a Hooligans koncertjét is.

Korábban már írtunk róla, hogy megszervezik az Avas régi és új arca című városnéző sétát és a húszéves CineFestet ünneplő Kertmozi Fesztiválon is részt vehetnek az érdeklődők.

Programajánlónkban megtalálható a a Florens 2024. otthon-, kert-, és virágkiállítás és vásár, melyet a Miskolci Városi Szabadidőközpontban a Generali Aréna előtt tartanak meg.