Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hiszen számos egészséget nem éppen pozitív irányba terelő hatása van. Az, hogy a kinézeted kissé nyúzott lesz, a legkevesebb. Hidd el!  A kialvatlanság miatt rosszabbul reagálunk a stresszre, orvosként nőhet a műhibák száma, a problémamegoldó képességeinkre sem számíthatunk teljes mértékben.

„Egy 2013-as kutatás szerint a túl kevés alvás a bőr idő előtti öregedését okozza, ráadásul a bőr nem is tud olyan gyorsan regenerálódni a sérülések (például napégés) után. A kutatásban részt vevő 60, premenopauza időszakában lévő nő közül a rosszul alvóknál több volt a finom ránc, egyenetlenebb volt a pigmentáció, csökkent a bőr rugalmassága is.”

Ha hosszú ideig alvásproblémával küzdesz, kialakul a krónikus alváshiány – hívta fel rá a figyelmet oldalán a hazipatika.com. Ez bizonyítottan visszafordíthatatlan károsodásokat okoz az agyban. Bármilyen durvának hangzik, az agysejtek pusztulásához is vezet. Különösen azok a neuronok vannak veszélyben, melyek a figyelemmel és a tanulási képességekkel foglalkoznak.

Fennáll a stroke veszélye

A kevés alvás a szélütés megnövekedett rizikójával jár együtt. Egy 2012-es kutatás azt is kimutatta, hogy ez főleg azoknál jellemző, akik egyébként teljesen egészségesek.

Brutál adatok

Egyetlen hétnyi alváshiány is elegendő ahhoz, hogy közel 700 génünk megváltozzon, többek között azok a génjeink, melyek az immunfolyamatokért, illetve a stressz feldolgozásáért felelősek. Ez is közrejátszik abban, hogy az alvással küzdők között többen vannak akik túlsúllyal, magas vérnyomással küzdenek.

Állatkísérletek során bizonyították, hogy a krónikus alváshiánytól szenvedő patkányok csontsűrűsége igen erősen lecsökkent. Ez nagy valószínűséggel az emberekre is igaz.

Nyolc országból közel 450 ezer alany adatait vizsgálták és azok összevetéséből az is kiderült, hogy azoknál az embereknél, akik naponta kevesebb, mint hat órát alszanak vagy többször felébrednek éjjel, 48 százalékkal nagyobb az esély a halálos kimenetelű szívbetegségekre. Megnő a bélrendszeri, illetve prosztatadaganatok kialakulásának esélye. A kevés alvás a melldaganatok agresszivitásának fokozódásával és a betegség kiújulásának megnövekedett esélyével jár.

A legfontosabb megtalálni a módszert, zenét, mozgást vagy éppen kulturális tevékenységet, ami kikapcsol és ellazít. De ha valóban úgy érzed nincs rá gyógyír, keress fel szakembert!

(fotó: illusztráció, pixabay)