Flashmob az Autizmus Világnapja alkalmából

202201ápr10:3011:00Flashmob az Autizmus Világnapja alkalmából

Esemény részletei

2007.december 18-án, az ENSZ határozata április 2-át az Autizmus Világnapjának nyilvánította. Az eredeti cél az volt, hogy magának az autizmusnak a létére hívja fel a kormányok, az emberek, a civil szervezetek, és az üzleti szféra figyelmét. A dokumentum elsősorban az autista gyerekek szükségleteit említi, azon belül pedig a minél korábbi diagnózis fontosságát hangsúlyozza.

A kék szín sok mindent jelenthet; a szabadságtól a bánatig, az ég kékjétől a tenger mélyéig. Az autizmus színe mégsem ezért kék. A 2007. év végi deklarációra reagálva az amerikai székhelyű Autism Speaks megálmodta azt a 2010-ban berobbantott világméretű kommunikációs kampányt, aminek a kulcseleme a szimbolikus épületek kékre világítása volt a világban. Az Autism Speaks mögé állt egy hatalmas amerikai tévétársaság,  így sikerült elérni, hogy már az első évben több száz szimbolikus épület kéken világított, többek közt a Parlament épülete is Budapesten. A kampány alig öt év alatt behálózta a világot, 2015-ben már 142 ország több,  mint 18 000 épülete világított kéken.

Közben a kék szín viselése az autizmus világnapon önálló pályára állt és univerzálissá vált, nincs már szoros kötődése az eredeti kampányhoz. Talán ma már nem is önmagára az autizmusra kell ráirányítani az emberek figyelmét, hanem azokra az élethelyzetekre, melyeket az autista személyeket nevelő családok megélnek.

Ma már nem az a kihívás, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy az autizmus létezik, hanem az, hogy hogyan segítsünk az egyre növekvő számú diagnózist kapó érintetteken és családjaikon. Rendszerszintű támogatásuk ma még csak álom Magyarországon.

A világnap kapcsán beszélni kell arról, hogy:

  • az autizmust minél hamarabb fel kell ismerni és a családoknak korai, egyértelmű és gyors diagnózisra van szüksége, mielőtt atomjaikra hullanak attól, hogy a tanácstalanságban és bizonytalanságban egymást hibáztatják.
  • a diagnózis után a családoknak szakmai és szükség esetén pszichés támogatásra van szükségük, hogy boldoguljanak az új helyzetben. 
  • a korai fejlesztést azonnal el kell kezdeni, mert minden viselkedésproblémát sokkal könnyebb megelőzni, mint leépíteni, amikor már klasszul berögzült.
  • szüksége van az autista gyerekeknek iskolára, olyan iskolára, ahol értik az ő működésüket és megfelelően tudják őket segíteni abban, hogy a képességeik kiteljesedhessenek.
  • az autista felnőtteknek szüksége van munkahelyre és lakhatásra.

Nézzük csak ezt a listát. Tényleg olyan extra ez?

A világnap kihirdetése után tizenöt évvel, még mindig minden egyes autista gyerekért és felnőttért szinte naponta küzd meg a családja, hogy diagnózist kapjon, óvodája legyen, ne küldjék el az iskolából, legyen valamilyen értelmes napi elfoglaltsága, legyen majd egy otthona, ahol akkor is élhet, ha a szülei már nem vigyáznak rá. Erőn felül küzdenek, minden nap, a nap minden órájában.

Pénteken 10:30-kor a Szent István téren egy flashmob-ot adnak elő az alapítvány fogyatékossággal élő lakói és dolgozói – amelyben főszerepet kap a kék szín.

Az eseményt megtiszteli jelenlétével Varga Andrea Miskolc MJV alpolgármestere is.

Bővebben...

Időpont

(Péntek) 10:30 - 11:00

Helyszín

Szent István tér