Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A fesztiválra látogatók többek között koncerteken, borkóstolókon, színházi és irodalmi előadásokon vehetnek részt szeptember 15. és 17. között.

A szervezők tájékoztatása szerint a rendezvény legnagyobb színpadán, azaz a Vincellér Ház Nagyszínpadon idén az Elefánt, a 30Y, a Parno Graszt, a Follow The Flow és az Ivan & The Parazol lép fel, míg a Szűcs Pincészetben Palya Bea, Meszka, Géem, Áron András, a Dos Diavalos, valamint Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák dalait hallgathatják a vendégek.

A Nyerges Udvarban többek között a Zorka, Ripoff Raskalnikov & Nagy Szabolcs, Richard Zalai, a Dorogi egy szál gitár, a Yewo akusztik és Saya Noé koncertje várja az érdeklődőket. Új zenei helyszínként mutatkozik be idén a Palota Borház, ahol a Hangfoglaló Program fiatal tehetségei mutatkoznak be.

A komolyzene kedvelői a tállyai evangélikus templomban találhatnak maguknak programokat, ahol Horváth Márk orgonaművész ad koncertet, a Szirtes Quintet pedig "költőóriások" verseit szólaltatja meg vonósötös hangszerelésben Így szerettem volna élni címmel. Mellettük a vármegye kedvelt kórusának, az Idősek énekkarának előadását és a Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjét hallgathatják meg a látogatók.

Az Oroszlános Udvar az irodalom és az akusztikus előadások otthona lesz, a vendégek Lackfi János, Vecsei H. Miklós és Szirtes Edina Mókus Jóéjtpuszi! című előadását és Gryllus Dániel Budapesti Tücsökmuzsikáját hallgathatják meg. Prieger Zsolt Mészöly Miklós verseiből és saját szerzeményeiből szőtt alkotásával érkezik a helyszínre – olvasható a közleményben.

A Lindengarden Gasztro Portán Ízek, illatok, Petőfi címmel Jászter Beáta és Novák Zoltán műsorán vehetnek részt a fesztiválozók, a Zsadányi Borteraszon pedig többek között Kollár-Klemencz László Öreg Banda című zenés irodalmi estjét hallhatják.

A tállyai Közösségi Házban az Art-Színtér A pillangók szabadok és a Mesterhármas című darabjait, valamint Kocsák Tibor és Miklós Tibor Utazás című rockoperájának koncertszínházi előadását láthatják a fesztiválra látogatók.  A rendezvény zárónapján, vasárnap a Vincellér Ház Nagyszínpadon a Love Shake – Az élet összeráz című darabot nézhetik meg az érdeklődők Rezes Judit és Szabó Győző előadásában.

A Mallioth-kastély is fesztiválhelyszínné változik a Kerekdomb alatt, itt többek között a Malter-Vándor Filmfesztivál versenyfilmjeit, a Meseautót vagy a Csinibabát nézhetik meg a vendégek. Emellett ezen a helyszínen lesznek a Tájoló Tradíció és Innováció Alapítvány borral és szőlészettel foglalkozó beszélgetései, előadásai és kóstolói is.

A Tokaj-hegyaljai borvidék pincészetei különféle kóstolóprogramokkal, pince- és dűlőtúrákkal készülnek, a Figi és Lipikénél például a Tokaj Magic szerzőjével játékos vakkóstolón is kipróbálhatják magukat az érdeklődők.

A gyermekeknek az Alkotóház programjaival és Ringató-foglalkozásokkal készülnek a szervezők, de gyerekkoncertek és játszóház is várja a legkisebbeket a Kerekdomb Fesztiválon.

A sportkedvelők vasárnap a Tállya-Golop futóversenyen is megmérettethetik magukat 5, 10 vagy 15 kilométeren.