Az érdeklődők minden megtudhatnak az iskoláról.

A végzős általános iskolások és szüleik számára mindig komoly fejtörést okoz, hogy hová adják be a jelentkezési lapot, hol tanuljon tovább a gyermek. Az ilyen dilemmán segítenek az intézmények nyílt napjai, ahol az érdeklődők szinte mindent megtudhatnak a kiszemelt iskoláról. November 29-én, hétfőn az MSZC Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum várja a diákokat és szüleiket, ám ezúttal plusz lehetőségeket is kínálnak az információszerzésre. A nyílt napon ugyanis interaktív foglalkozásokat is tartanak, így a képzéseikről még többet árulnak el a 10-12 és a 12-14 óra közötti turnusokban, 16 órától pedig a hatosztályos évfolyamra jelentkezőket várják.