TEREMTS BÉKÉT MAGAD KÖRÜL – Elindult a Nemzetközi Béketeremtők Ligájának munkája!
Megkezdte munkáját a Nemzetközi Béketeremtők Ligája, melynek magyarországi, 6 fős csoportját a miskolci Szurasenkó Dániel vezeti. A csapat két hetente tart értekezletet, valamint havonta lelkigyakorlatot. Dániel hisz abban, amit a jelenlegi dalai láma mond,...
Lezárult a RING 2017 projekt
Lezárult a „Fenntartható Nyersanyag-gazdálkodási Tematikus Hálózat – RING 2017” című projekt, amelyben a Miskolci Egyetem mint konzorciumvezető működött közre. A 2017. július 1-jével indult és idén március 31-én zárult program az Európai Szociális alap...
Törött szárnyú baglyot mentettek a rendőrök
Lakossági bejelentés érkezett a ma reggeli órákban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékeny-irányítási Központjába. A bejelentő hölgy elmondta, hogy a kertje végében az árokban egy feltehetően sérült bagoly van. Az eset kapcsán a Felsőzsolcai Rendőrőrs...
Változatlan a hulladékszállítás rendje az ünnepek alatt
A hulladékot munkaszüneti napokon, azaz nagypénteken és húsvéthétfőn változatlanul, a korábbi megszokott rend szerint szállítja el a szolgáltató BMH Nonprofit Kft.. Arra kérik a lakosságot, a hulladékgyűjtő edényeket és zsákokat a szállítás napján legkésőbb...
Húsvét régen és ma
A Herman Ottó Múzeum pályázatot hirdet jelenkori húsvéti szokásaink megismerése, rögzítése céljából három kategóriában. A „hagyományos” húsvéti szokások rengeteget változtak az elmúlt évek, évtizedek alatt. Ennek a változásnak a folyamatát, vagy legalább egy-egy mozzanatát...
Hogyan indítsunk webáruházat?
Új szintre lép a hazai e-kereskedelem, hisz a belföldi online vásárlások gyakorisága évek óta folyamatosan növekszik, ráadásul ezen nagyot lendített a pandémia. A koronavírus hatása a gazdaság minden területét érintette, az online kereskedelem pedig...
Keresik Magyarország legszebb konyhakertjeit
Ismét meghirdették „A legszebb konyhakertek” elnevezésű, Magyar Örökség díjas országos programot. A 2013-ban indult kezdeményezés célja az otthoni kertgazdálkodás népszerűsítése, valamint hogy a kertművelők munkája a versenynek köszönhetően elismerést kapjon és példájukat követve minél...
Hétvégén is tart a diósgyőri vár felújítása
A vár környékén élők türelmét és megértését kéri Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, mivel a kivitelező kérésére engedélyezte a hétvégeken való munkavégzést. Így várhatóan 20 hónapon át szombaton és vasárnap is folytatódik a diósgyőri...
Minden ötödik ember megkapta az oltást
A tegnapi napon átlépte a beoltottak száma a 2 milliót, tehát a magyar lakosság már több mint 20 százalékát beoltották. György István a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, várhatóan ezen a csütörtökön, pénteken és szombaton oltják be...
Borsodi kék hírek röviden
A Szerencsi és a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság egyenruhásai tegnap két férfival szemben, hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmaztak ideiglenes megelőző távoltartást. Szintén a tegnap történt, este hét óra után Emődön közlekedett egy helyi férfi. A sofőr a...
NEKED AJÁNLJUK
Szebb, mint valaha! Felújították a gyalui várkastélyt
Pénteken adták át a felújított gyalui várkastélyt, mely az Erdélyi Hagyományok Alapítvány irányítása alatt kulturális központként működik. Múlt és jelen A Kolozsvártól húsz kilométerre található négy...