Rövid hírek
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem teljes kuratóriuma lemondott
Lemondott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem teljes kuratóriuma. Az egyetem közlése szerint Böszörményi-Nagy Gergely kuratóriumi elnök és Fellegi Tamás felügyelőbizottsági elnök bejelentette: a testület befejezi munkáját, és az alapítói jogokat az új felsőoktatási minisztériumnak ajánlja fel.
Motoros és kerékpáros mentők is szolgálatba álltak Pest megyében
Már motoros és kerékpáros mentők is szolgálatba álltak Budapesten és Pest megyében. A sürgősségi ellátásban havonta mintegy 300 esetben nyújtanak segítséget, különösen forgalmas vagy nehezen megközelíthető helyszíneken. A mentésirányítás mindig az éppen legközelebb járó egységet riaszthatja, így az életmentés már a mentőautó kiérkezése előtt megkezdődhet.
Tovább csökkent a népesség
Tovább csökkent a népesség az év első három hónapjában, de lassabb ütemben, mint egy évvel korábban. A statisztikai hivatal adatai szerint valamivel több mint 17 ezer gyermek született és csaknem 33 ezren haltak meg. Ez azt jelenti, hogy folytatódott a népességfogyás, de 12 százalékkal mérséklődött; így is 2000 fővel csökkent a magyar lakosság lélekszáma.
Jövő héten kezdődik az írásbeli érettségi
Jövő héten kezdődik az írásbeli érettségi: idén több mint 148 ezren adnak számot tudásukról. Hétfőn magyar nyelvből és irodalomból, kedden matematikából, szerdán történelemből, a hét végén pedig angol és német nyelvből vizsgáznak emelt és közép szinten a diákok.
A Szajnába zuhant egy busz
A Szajnába zuhant egy busz tegnap Párizs mellett, a járművön utazó négy embert búvárok mentették ki a vízből. Az autóbusz egy parkoló autónak ütközött, ezért tért le az útról. A buszt egy pályakezdő sofőr vezette, aki a gyakorlatát töltötte. A baleset okait vizsgálják.
Nyár közepén megnyílik a Biodóm központi csarnoka
Nyár közepén megnyílik a Fővárosi Állat- és Növénykert Biodómjának egyhektáros központi csarnoka, ahol egy egész évben látogatható városi oázis várja majd a közönséget. Az időjárástól független bemutatótéren 13 ezer trópusi növény mellett egzotikus állatfajokat és egy több mint 14 méter magas vízesést is megtekinthetnek a látogatók. A nettó 350 millió forintos fejlesztés az intézmény saját bevételeiből és fővárosi támogatásból valósul meg.
Csúcstechnológiás szívlabor indult a Szegeden
Az országban egyedülálló szívkatéteres laboratóriumot alakított ki a Szegedi Tudományegyetem. A robotnavigációs katéteres eljárást minden szívritmuszavar kezelésére alkalmazzák, és a hagyományos megoldáshoz képest alacsonyabb a szövődmények száma. Évi hat-hétszáz beteget tudnak ellátni ezzel a módszerrel.
Sűrítik a hajójáratokat a Balatonnál
Sűrítik a hajójáratokat Fonyód és Badacsony között a hosszú hétvégén. A menetrend szerinti hajók pénteken félóránként, szombaton és vasárnap pedig óránként indulnak majd - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. A hosszú hétévégén sétahajókkal is várják az utasokat, a szántódi komp pedig májustól már este kilenc óráig szállítja a járműveket. A jegyek online is megválthatók.
Szigorú ellenőrzések jönnek Anyák napján
Kiemelt ellenőrzésekre számíthatnak a virág-, édesség-, és ajándékárusok az Anyák napi hosszúhétvégén – közölte az adóhivatal. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét. Ez utóbbinál a szabálytalanságért minimum 200 ezer forintos büntetés jár. A nyugtaadás elmulasztása vagy a feketén foglalkoztatás következménye viszont kétmillió forintos mulasztási bírság és az üzlet 12 napos bezárása is lehet.
Kutyás élménypark nyílik Eplényben
Kutyás élménypark nyílik Eplényben. A síaréna területén libegő és kalandösvény várja a négylábúakat és gazdáikat. Emellett kutyabarát medencét, zuhanyzót és étteremet is kialakítottak. Az intézmény május elsejétől hétvégente és ünnepnapokon szervezett túrákkal és futással várja a látogatókat.
Biológiai szúnyoggyérítés indul a Balatonnál
Biológiai beavatkozással indul a balatoni szúnyoggyérítés a jövő hét elején. A földi irtást hétfőn és kedden végzik, de a szokásosnál kisebb területen, pár száz hektáron zajlik majd az első, megelőzésre koncentráló beavatkozás. Főként a dél-balatoni területeken, valamint Balatonakarattya és Balatonkenese térségében irtanak, ott ahol a sekély vízben már megjelentek a szúnyoglárvák.
Tűzgyújtási tilalom két vármegyében
Tűzgyújtási tilalom lépett életbe Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében. A száraz, szeles idő miatt az érintett térségekben tilos tüzet gyújtani a külterületi ingatlanokon lévő erdőkben és fásításokban, valamint azok 200 méteres körzetében, és a kijelölt, kiépített erdei tűzrakóhelyeken.
Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje
Tíz éves az ország első egyetemi madárbarát mintakertje Debrecenben, ebből az alkalomból óvodások, általános és középiskolások, illetve egyetemi hallgatók részvételével tartottak sétával egybekötött ünnepséget a Debreceni Egyetem agrártudományi központjának botanikus kertjében.
A különböző madáretetők, itató- és fürdőhelyek mellett jóformán valamennyi odútípusból több darabot helyeztek el a kertben, de van ott költőláda, békavár, süntanya, fecskepelenka, darázsgarázs és a települési baglyok táplálkozását segítő egérvár is. Az elmúlt tíz évben több mint 52 madárfajt azonosítottak az egyetemi madárbarát mintakertben.
Idén is várja a látogatókat a Ludovika Fesztivál
Idén is várja a látogatókat a Ludovika Fesztivál. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem jövő csütörtöktől három napon át tudományos, közéleti és biztonságpolitikai előadásokkal, koncertekkel, kertmozival és családi programokkal készül a budapesti Ludovika Campuson. Szó lesz egyebek mellett a jelenkori konfliktusokról, a kiberbiztonságról, a magyar űrprogramról, a vízbiztonságról és a mesterséges intelligencia oktatási szerepéről. A programok ingyenesek, de a szabadegyetemi előadásokra regisztrálni kell.
Péntektől a gyalogosoké a pesti alsó rakpart
A hosszú hétvégén ismét megnyitják a gyalogosok és kerékpárosok számára a pesti alsó rakpartot. Péntektől vasárnapig közösségi, kulturális, zenés és gyermekprogramokkal is várják az érdeklődőket. A rendezvények ingyenesek. Május 26-a és augusztus közepe között pedig új forgalmi rend lép életbe: hétköznapokon 17 óra után a gyalogosok és a kerékpárosok, napközben pedig az autósok használhatják a rakpartot.
NEKED AJÁNLJUK
Vezetőváltás a megyei kórház élén: Dr. Kostyál László Csaba az új...
Májustól új vezető irányítja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházat: Dr. Kostyál László Csaba megbízott főigazgatóként veszi át az intézmény vezetését. A változás...



