Két autó ütközött tegnap este a 27-esen
Két személygépkocsi frontálisan ütközött össze május 21-én, vasárnap este Szendrő és Szalonna között a 27-es főút 27-es kilométerszelvényénél. Az ütközés következtében az egyik jármű füstölni kezdett, amelyet a szendrői hivatásos tűzoltók egy vízsugárral szüntettek meg. A balesetben az...
Ismét nyert a DVTK
Vasárnap Szombathelyen is bizonyított a már bajnok és feljutó DVTK a Merkantil Bank Liga utolsó fordulójában. Az első negyedóra végén egy szépen felépített támadást követően Lőrinczy Attila lőtte ki higgadtan a rövid felső sarkot, majd több ziccert is...
Friss Hús Budapesten
Június 1-je és 7-e között rendezik meg a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált. A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon tartott világpremier után itt mutatkozik be Buda Flóra Anna 27 című kisfilmje, amely az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál versenyprogramjában is megméretteti...
Hétfő éjfélig adhatjuk be az szja-bevallást
Eddig több mint 2,3 millióan nézték meg a tervezetüket. Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára felhívta a figyelmet: az szja csökkentésére többféle kedvezményt is igénybe lehet venni. A kormány adópolitikájának egyik pillére, hogy tovább kell csökkenteni...
Folytatódik a földértékesítési program
Az agrártárca az intézkedéssel a kis - és közepes gazdaságokat és a helyi termelők földhöz juttatását támogatja. Az élelmiszer-ellátás stratégiai kérdés, aminek egyik alapja a termőföld, ezért újabb állami földterületek, ezúttal a 10 hektár térmértéket...
Három településen is időközi önkormányzati választásokat tartanak
Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet. Gyömrőn három egyéni választókerületben is új képviselőt kell választani, a korábban megválasztott képviselők – valamennyien a Jó Itt Élni! Lokálpatrióta, Kulturális és Városfejlesztő Egyesület (JIÉ) képviselői – ugyanis...
Természetkárosítás: Létavértesen leszedtek egy gólyafészket, a helyére drótakadályt szereltek
A helyi gyermekélelmezési központ használaton kívüli kéményének a tetejére épített fészket egy gólyapár, de az önkormányzat munkatársai leszedték azt. Az ott élő két madár azóta is folyamatosan körözött és próbálja újraépíteni a lakhelyét, ám mindeddig ezt a drótakadály...
Nézzük, mi vár ránk vasárnap hazánk útjain
Teherautó személyautóval karambolozott a 306-os főúton, Miskolcnál. Az 1-es kilométernél forgalmi akadály jelenleg nincs, de sebességkorlátozást vezettek be, a műszaki mentés folyamatban van.
Az M1-es autópályán, Hegyeshalom felé a 16-os jelű, az M0-s autóút csomópontjánál lévő...
Elővehetjük a napszemüveget és a naptejet is
Vasárnap is kora nyárias időre készülhetünk, a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható. Kisebb záporok, zivatarok néhol délen és északnyugaton fordulhatnak elő. Többfelé élénk, helyenként erős lesz a keleti-északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24...
Idén is megválasztották a Balaton fagyiját
Az idén tizedik alkalommal megrendezett verseny célja a klasszikus, hagyományos és jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése. A Bringatanya Fagyizó Somogyi Fagylaltműhelyében rendezték meg a jubileumi versenyt. A cukrászmesterek már reggel fél 7-kor, egy előzetesen összeállított ütemterv...
NEKED AJÁNLJUK
Halálos baleset történt szombat éjjel Verőcénél
Az OMSZ is adott tájékoztatást a hajóbaleset kapcsán. Fej- és kulcscsontsérülést szenvedett az a férfi, aki kijutott a partra a Verőcénél szombat éjjel történt hajóbaleset...