2018.01.22 23:07Ma Artúr, Vince nap van.
Hang-ár koncert

Hang-ár koncert

Térkép nem érhető el

Időpont
2018.04.12 -
18:00 - 19:30

Helyszín
MKK Művészetek Háza

Kategóriák


„Magyar Est” – Hang-Ár az Egressy-Erkel Zeneiskolával

A tehetség egy adomány, felszínre hozni és megmutatni viszont nem könnyű feladat. Miskolcon megszámlálhatatlanul sok tehetséges gyermek és fiatal van, úgy a komolyzenében, mint egyéb művészetekben. Nekik próbál segíteni zenekarunk azáltal, hogy lehetőséget biztosítunk számukra a bemutatkozásra, nagyszínpadon, nagyközönség előtt.

A Hang-ár sorozatban Miskolc város ifjúsági együtteseivel lépünk közösen színpadra.

A program 2014-es indulása óta partnereink voltak már az Egressy Béni és Erkel Ferenc Zeneiskola növendékei, a Lévay József Református Gimnázium Vegyeskara, a Fráter Kórus, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Vegyeskaraa Fazekas Gyermekkar és a Fazekas Kicsinyek Kórusa is.

Ezeken az alkalmakon a gyerekek megtapasztalják a nagyzenekarral való együttműködés, a művészeti munka szépségeit és nehézségeit, illetve a „kulisszák” mögé is bepillantást nyernek. Tapasztalatokat szereznek, élményeket kapnak és adnak is, mert ne feledkezzünk el a szülőkről sem, akik láthatják gyermeküket egy nagykoncert részeseként, ami nekik is legalább akkora élmény, mint a színpadon álló fiataloknak.